top of page

Sikeres hagyományőrző standok Debrecenben

Idén második alkalommal csatlakoztunk a „Művelődés hete – tanulás ünnepe” országos kezdeményezéshez

Projektünk vállalásainak megfelelően 2019-ben is csatlakoztunk hagyományőrző standok kialakításával az országos jelentőségű „Művelődés hete – tanulás ünnepe” rendezvényhez. Az egynapos fesztivál megszervezésére október 16-án került sor. A rendezvény a Debreceni Egyetem Főépületének Díszudvarán került megrendezésre, ahol mind a négy, projektben együttműködő ország képviseltette magát a saját kulturális témájú standjával. Minden standot nagy érdeklődés övezett a látogatók részéről, a nap végére több mint ezer résztvevő látogatott el a Díszudvarra, hogy a külföldi és hazai szakembereinkkel beszélgethessenek, ismerkedhessenek. Úgy gondoljuk, hogy rendezvényünk hiánypótló jelentőségűnek nevezhető, hiszen manapság kevés olyan rendezvény „megy házhoz” az emberekhez, ahol az egykori Magyarország kulturális értékeivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A standok mellett idén is biztosítottunk kézműves foglalkozásokat kicsiknek és nagyoknak egyaránt, valamint a kihelyezett színpadon improvizációs színházi jelenetekbe is bekapcsolódhattak az érdeklődők.

2019. október 20.

Sikeres műhelymunka

Sikeresen valósítottuk meg projektünk kilencedik műhelymunkáját

A műhelymunkának Debrecen adott helyet október 15-én és 17-én. A szakmai találkozón összesen 17 fő vett részt, mind a négy országból képviseltették magukat a partnerszervezeteink munkatársai. A kétnapos műhelymunka első napjának fő témája a zárókonferencia volt. Egyeztettük a zárókonferenciával kapcsolatos eddigi információkat, a szakmai struktúrát. Kértük a résztvevőket, hogy folyamatosan jelentkezzenek az online létrehozott felületen annak érdekében, hogy tudjuk, kinek a részvételére számíthatunk. Hangsúlyoztuk számukra, hogy a zárókonferencián azokat a kollégáikat is szívesen látjuk, akik szervesen nem kapcsolódtak be a projekt megvalósításába, de szívesen meghallgatnák a projektünk eredményeit, tapasztalatait. A műhelymunka második napjának fő témáját az előző nap megrendezett hagyományőrző standok jelentették. Megbeszéltük a tapasztalatokat, élményeket. Külön kíváncsiak voltunk a standokban dolgozó szakembereink pozitív és negatív élményeikre is.

2019. október 18.

 

 

Hagyományőrző standok Debrecenben második alkalommal

Projektünkkel idén is csatlakozunk a „Művelődés hete – Tanulás ünnepe” országos kezdeményezéshez

Hagyományőrző kulturális standok kialakításával kapcsolódunk immár második alkalommal projektünkkel a „Művelődés hete – Tanulás ünnepe” országos rendezvényhez, ebben az évben az egynapos fesztiválunkat október 15-én szervezzük meg. A rendezvénnyel célunk, hogy a résztvevők megismerkedhessenek az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai és magyar kulturális sajátosságokkal. A hagyományőrző standok programját már a szeptemberi műhelymunkán véglegesítettük, ezek alapján is látjuk, hogy a tavalyihoz hasonlóan nagyon színes programkínálattal készülnek a partnerszervezetek munkatársai. Célunk, hogy a látogatók számára megmutathassák a kulturális sajátosságaikat, eredményeiket, ill. azokat az elemeket, amelyekre büszkék és kiemelt fontosságúnak tartják azok megismertetését szélesebb körben is.

2019. október 4.

Szervezés alatt az októberi műhelymunka

2019. október 15-én és 2019. október 17-én kerül megszervezésre projektünk kilencedik műhelymunkája

Elkezdődtek azok a szervezési munkálatok, amelyek projektünk soron következő műhelymunkájának megvalósításához szükségesek. A műhelymunkára ismételten várjuk az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai és magyarországi partnereink részvételét. A műhelymunkára történő jelentkezési határidő október 10-én zárul le. A műhelymunkának ezalkalommal Debrecen ad helyet. A műhelymunka szakmai programjának összeállítása a projektmenedzser és szakmai vezető feladata, míg a szervezési feladatokat a szervezési koordinátor látja el (szállás, étkezések megszervezése, jelentkezések koordinálása stb.) A műhelymunka során fakultatív programokat is biztosítunk a résztvevőknek, amelyeken szintén számítunk a részvételükre.

2019. október 2.

 

Sikeres műhelymunka

2019. szeptember 20-21-én valósítottuk meg projektünk nyolcadik műhelymunkáját

A műhelymunka megrendezésére Hajdúszoboszlón került sor, melyen összesen tizenhárom fő vett részt előzetes bejelentkezés alapján. A találkozónak a Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár adott helyet. A műhelymunkán kárpátaljai, erdélyi, ill. magyarországi partnerszervezetek képviselői vettek részt. A műhelymunka fő témáját a hagyományőrző standok, ill. a november végén megrendezésre kerülő zárókonferencia jelentették. Tavalyhoz hasonlóan idén is kapcsolódunk projektünkkel a „Művelődés hete-tanulás ünnepe” országos rendezvényhez, melyről korábban már tájékoztattuk a projektben dolgozó külföldi szakembereket. A műhelymunka során letisztáztuk az egységes arculatot, ill. az egyes standok szakmai programját is. A standok célja, hogy a partnerszervezetek népszerűsíthessék saját országuk kulturális tevékenységeit, eredményeit. A másik nagy téma a novemberi zárókonferencia volt. A jelenlévőkkel egyeztettük elképzeléseinket a konferencia szakmai programjával kapcsolatosan, valamint az egyéb programokról is egyeztettünk velük. A jelenlévők saját ötleteikkel kiegészítették a mi elképzeléseinket, a zárókonferencia szervezési, ill. megvalósítási szakaszában ezeket az elképzeléseket mindenképpen megvalósítjuk. A kétnapos műhelymunka során fakultatív programként megtekintettük Hajdúszoboszló kulturális értékeit, valamint gasztronómiai programon is részt vettünk a külföldi és hazai kollégákkal.

2019. szeptember 22.

Szervezés alatt a szeptemberi műhelymunka

Szervezzük a szeptemberi műhelymunkánkat, melyet ezúttal Hajdúszoboszlón rendezünk meg

Hajdúszoboszlón kerül megszervezésre projektünk nyolcadik műhelymunkája 2019 szeptember 20-21-én. A műhelymunkára lezárult a jelentkezési határidő, kialakult a végleges résztvevői névsor. Mint minden eddigi alkalommal, erre a műhelymunkára is vártuk az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai és magyarországi partnerszervezetek képviselőinek jelentkezését. A projekt vezetősége kialakította a műhelymunka végleges szakmai programját. A szervezési koordinátor el kezdte leszervezni a szállással, ill. étkezési feladatokkal kapcsolatos részleteket annak érdekében, hogy a résztvevő partnerek igényeit a lehető legmagasabb szinten elégíthessük ki. A résztvevőknek a szakmai tevékenységeken túl fakultatív programokkal is készülünk, melyeken számítunk a részvételükre.

2019. szeptember 10.

 

 

Hónapindító megbeszélés

2019. szeptember 3-án tartottuk soron következő hónapindító projektmenedzsment értekezésünket

 

A megbeszélésen a többi alkalomhoz hasonlóan részt vett az Egyetemes kultúra projekt teljes projektmenedzsmentje annak érdekében, hogy az elmúlt időszak tevékenységeit értékelhessék, valamint áttekinthessék a projekt során még hátralévő, megvalósítandó feladatok körét. Többek között értékeltük a szeptemberi tanulmányút sikerességét, valamint a projekt harmadik mérföldkövéhez kapcsolódóan a szakmai és pénzügyi beszámoló elkészítéséhez kapcsolódó feladatokról is egyeztettünk. További témát jelentettek a készülő kulturális kisfilmek, a módszertani kötetek, valamint a szeptemberi műhelymunkával kapcsolatos feladatok is. Az októberben megvalósuló hagyományőrző standok is visszatérő témaként jelentkeznek a hónapindító megbeszélések során. A megbeszélés végén kitűztük a következő megbeszélés időpontját: október 1., délelőtt 10 órai kezdettel.

2019. szeptember 5.

 

Újabb tanulmányút Debrecenben

2019. szeptember 2-án és 3-án valósítottuk meg projektünk nyolcadik szakmai tanulmányútját

A szakmai tanulmányúton összesen tizenhét fő vett részt. Közülük mindannyian hazai, ill. erdélyi kulturális célú civil szervezet, ill. kulturális intézmények munkatársai voltak. A tanulmányút során megismertettük a résztvevőket erdélyi, felvidéki, ill. kárpátaljai kulturális jó gyakorlatokkal is. Célunk volt, hogy a jó gyakorlatok megismerése során hangsúlyt fektessünk arra is, hogy az egyes jó gyakorlatokat hogyan lehet magyarországi körülmények között alkalmazni a saját településeiken. A jó gyakorlatok megismerésén túl a tanulmányút résztvevői megismerkedhettek szakmai szemmel kulturális szempontból kiemelt jelentőséggel bíró helyi intézményekkel is. Az intézménylátogatások során betekintést nyerhettek azok saját jó gyakorlatiba, valamint a működtetésüket biztosító menedzsment szakmai munkájába is. A kétnapos szakmai tanulmányút során számos hazai és külföldi jó gyakorlatot ismerhettek meg a résztvevők.

2019. szeptember 4.

 

Elérkeztünk projektünk harmadik mérföldkövéhez

A KultúrÁsz Közhasznú Egyesület EFOP.5.2.2-17-2017-00065 azonosítószámú és Egyetemes Kultúra elnevezése projektjének második mérföldköve augusztus 31-én zárul

A harmadik mérföldkőről szóló szakmai és pénzügyi beszámolót egyesületünknek szeptember 15-ig szükséges benyújtania az irányító hatóság felé. A projekt harmadik mérföldkövéhez érkezve a szakmai tervben foglaltaknak megfelelően haladunk, a kötelező és önként vállalt tevékenységeinket, amelyeket erre az időszakra terveztünk, folyamatosan végezzük. A tevékenységek megvalósításába külföldi partnereinket továbbra is bevonjuk.

  • Megvalósítottunk 9 db műhelymunkát, valamint 7 db hazai szakmai tanulmányutat.

  • Elkészítettük a jó gyakorlat köteteinket magyar és angol nyelven, honlapunkon elérhetővé tettük mindkét verziót.

  • Lezárult a projektben vállalt kulturális kutatásunk is, elkészült a kutatáshoz kapcsolódóan a zárójelentés is.

  • Lezárult a közösségfejlesztő érzékenyítő tréningsorozatunk, melynek célcsoportját hazai humán szolgáltatásokat nyújtó civil, ill. kulturális intézmények munkatársai jelentették.

  • Folyamatosan készülnek a projektben együttműködő négy ország kulturális sajátosságait bemutató kisfilmek.

  • A projekt honlapját is folyamatosan frissítjük, akadálymentesített formában is.

  • Az adatgyűjtési és dokumentációs rendszert működtetjük.

  • Szakembereink nemzetközi konferenciák keretében ismertették meg a projekt elért eredményeit, összesen négy különböző konferencián.

2019. augusztus 31.

 

 

Készülnek a kisfilmek

Projektünkben vállaltuk az együttműködő négy ország kulturális sajátosságainak bemutatását egy-egy kisfilm segítségével

Továbbra is rögzítésre kerülnek azok a vágóképek és interjúk, amelyek a végleges kulturális sajátosságokat bemutató kisfilmek anyagait képezik. A kisfilmet készítő szolgáltató folyamatos kapcsolattartásban áll a KultúrÁsz Egyesület munkatársaival, akik szakmai tanácsaikkal segítik a kisfilmek elkészítését. Az újabb vágóképek és interjúk segítenek abban, hogy minél színesebb, oktatási célokra széles körben felhasználható kisfilmek készülhessenek a tevékenység eredményeképpen. Mind a négy elkészült kisfilmet feltöltjük a honlapunkra, amellyel egyrészt célunk, hogy az érdeklődők közelebb kerülhessenek az egyes országok kulturális sajátosságaihoz, másrészt oktatási céllal történő felhasználásra is ajánljuk az elkészült kisfilmeket.

2019. augusztus 23.

 

 

Egy erdélyi jó gyakorlat bemutatása:

Könyvturi | élőKönyvtár

A kulturális esetet Széman Emese Rózsa jegyezte le, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület munkatársa.


Elkezdőtek a Könyvturi | élőKönyvtár egyéni kezdeményezésként jött létre 2015-ben Kolozsvár 20 éves diáklapja, a Perspektíva ünnepi eseménysorozatának keretében. A következő évtől az EMKE, majd Ifjúsági Szervezete, az EMKISZ karolta fel, 2018-ban negyedik kiadását szervezték. Olyan, fiataloktól, alulról jövő kezdeményezés, amelynek innovativitását a könyvekhez, olvasáshoz való fiatalos, trendi hozzáállás adja. Életképességét bizonyítja, hogy négy éve sikeresen szervezik, egyre gyarapodó könyvállománnyal és változatos élőkönyvekkel.

A program létrehozásában 20-as nagyságrendű önkéntescsapat dolgozik, a könyvgyűjtéstől, promózástól a könyvválogatáson keresztül a tényleges megvalósításig, s itt is számos területen: a helyszín berendezése, meghívottak, vendégek fogadása, infópult, protokoll-feladatok, gyereksarok stb.

Az esemény célcsoportja elsődlegesen a fiatal, tizen-huszonéves korosztály, akiket szeretnének visszavezetni az „offline” könyvek világába, megkedveltetni nemcsak az olvasást, hanem a papír alapú könyveket, azok forgatását. A könyvgyűjtésbe, az adományozásban azonban inkább az idősebbek kapcsolódnak bele, így voltaképpen minden korosztályt meg tud szólítani. A rendezvény Kolozsváron indult, de már 2017-ben még 6 városban rendezték meg a helyiek bevonásával, s 2018-ra további helyszínek is tervben vannak. Így az érdekeltek köre szépen lassan egész Erdélyre kiterjed. Gyűjtés ily módon egész évben van, az egyik rendezvényről megmaradt könyvek tovább utaznak a következő helyszínre, majd év végén az EMKISZ, az EMKE segítségével egy-egy szórványiskola könyvtárát gazdagítja a megmaradt könyvcsomaggal. Évente többezer kötet cserél gazdát.

A programnak szerves része az élőkönyvtár, amely így további érdekelteket von be, részint azokat a személyeket, akik az élőkönyvek, részint azokat, akik velük beszélgetnek.

A két nap alatt kerekasztalbeszélgetésekre, valamint anyanyelvi csapatjátékra is sor kerül, így ezek meghívottai, résztvevői, valamint a bekapcsolódó hallgatóság is az érdekeltek csoportjába tartozik.

2019. augusztus 17.

 

 

Szervezés alatt a szeptemberi tanulmányút

2019 szeptemberében újabb tanulmányutat fogunk megvalósítani, melynek Debrecen ad otthont.


Elkezdőtek a szeptemberi tanulmányút szakmai és kulturális programjainak szervezési munkálatai. A tanulmányútra összesen maximum 30 főt várunk előzetes jelentkezések alapján. A jelentkezők mindannyian kulturális célú civil szervezetek és kulturális intézmények munkatársai, tagjai, önkéntesei lehetnek. A szakmai program szervezése során figyelembe vesszük a célcsoport sajátosságait és ennek tükrében a lehető legszínesebb programmal fogjuk várni a „cívisvárosba” a résztvevőket. A szakmai program és határon túli partnereink által ajánlott jó gyakorlatok bemutatása mellett a kulturális programokra is kellő időt szeretnénk fordítani. A kétnapos tanulmányút során gasztronómiai programokat is biztosítunk az idelátogatóknak, valamint olyan programokat is szervezünk számukra, melyek során alaposabban megismerhetik a települési jó gyakorlatokat.​

2019. augusztus 12.

Hónapindító megbeszélés

2019. augusztus 6-án tartottuk augusztusi hónapindító megbeszélésünket​


A megbeszélésen részt vettek az Egyetemes kultúra projekt projektmenedzsment tagjai. Kezdésként a projektmenedzsment ismertette a napirendi pontokat, melyeket előzetesen egyeztetett a projekt szakmai vezetőjével. A megbeszélés célja volt, hogy az aktuális feladatokról beszéljünk, valamint azokról a tevékenységekről, amelyek a közeljövőben kerülnek megvalósításra a projektben vállaltaknak megfelelően. Szóba kerültek a kulturális célú kisfilmek, a módszertani kötet állása, valamint a szeptemberben megvalósítandó tanulmányút, ill. műhelymunka is. Áttekintettük a projekt előrehaladását, valamint a novemberben megrendezésre kerülő hagyományőrző standok is előtérbe kerültek. A megbeszélés végén kitűztük a következő projektmenedzsment értekezlet dátumát szeptember 3-ra, 10 órai kezdettel.

2019. augusztus 7.

 

 

Egy felvidéki jó gyakorlat bemutatása:

Office Gallery – Művészet közelebb az emberekhez

Az esetet Barna Szilvia jegyezte le Szlovákiából

A projekt fő gondolata a művészetet bevinni a modern adminisztratív épületekbe, ezzel közelebb hozni a művészetet az emberekhez. Az alkalmazottak és a résztvevő cégek ügyfelei számára is lehetőséget nyújt kapcsolatba kerülni elismert képzőművészek alkotásaival, egy nem hagyományos helyen, a munkahelyi környezetben. A művek kiválasztásánál nagyon fontos az összhang a belső térrel és főleg az adott társaság jellegével, hogy a térben ne keltsenek zavaró hatást. A projekt célja, hogy a művészet és a kultúra azon emberek mindennapjainak is részévé váljon, akik különféle okokból nem látogatják a galériákat. Részleges céljaink közé tartozik az is, hogy a résztvevő cégek kulturált környezetet teremthessenek alkalmazottaik és ügyfeleik számára, ezzel megváltoztatva az „Office Gallery“ területén mozgó emberek hozzáállását a kulturális értékekhez, hogy kapcsolatot teremtsenek a képzőművészettel, megtanuljanak (és akarjanak) vele élni és értékelni tudják. A projekt természetes végkimenetele az érdeklődés megnövekedése a képzőművészet megismerése iránt. A kitűzött célok érdekében a kiállított képzőművészeti alkotások megtekintése mellett, amelyeket rendszeresen cserélnek, az alkalmazottaknak és az ügyfeleknek lehetőségük nyílik megismerkedni a képek alkotóival is, mivel a kiválasztott intézményekben rendszeresen szerveznek a képzőművészekkel alkotóműhelyeket. Konkrétan a Mercury School-ban a képzőművészek a diákokkal foglalkoznak, de ebben a kontextusban is beszélhetünk a felnőttek képzéséről, mivel a pedagógusok is jelen vannak a foglalkozásokon és szintén megismerkednek a különféle technikákkal, kötetlen beszélgetések és előadások keretében bővítik tudásukat.

2019. július 29.

Egy magyarországi jó gyakorlat bemutatása:

Kedvenc műalkotásaim – képzőművészek kedvenc műalkotásaiból szervezett kiállítás és ismeretterjesztő program

Az esetet a Magyar Népművelők Egyesületének elnöke, Bordás István jegyezte le

Az ismeretterjesztő program során egy képzőművészeti gyűjtemény elemei közül választanak felkért képzőművészek. Ezek a kiválasztott műtárgyak kiállításra kerülnek, továbbá a rendhagyó kiállítás megnyitó keretei között a művészek beszélnek a kiállított műtárgyakról, illetve alkotóikról. A program segít bemutatni olyan kulturális értékeket (például raktárban vagy magángyűjteményekben található műtárgyakat) amelyeket a nagyközönség nem láthat. Ezek az alkotások részei az adott ország és település kulturális kincsének, bemutatásukkal nő azon értékek száma, amelyek erősíthetik a látogatók identitását. A program megvalósítása nem különösebben bonyolult, hiszen meglévő képzőművészeti gyűjtemények, magángyűjtemények, akár több is használhatók hozzá. Létrehozható az ismeretterjesztő és kiállító program akár néhány műtárggyal is, tehát akár egy-egy művész vagy magángyűjtő tulajdonában lévő alkotások is elegendők a színvonalas lebonyolításhoz. Könnyen adaptálható bármely ország közösségében. Ehhez csupán az kell, hogy az adott szűkebb vagy tágabb lakókörnyezetben található legyen képzőművészeti kollekció. Ez nem feltétlenül kell, hogy hivatásos múzeumokhoz kötődjön, hiszen műtárgy együtteseket birtokolnak közintézmények, civil szervezetek vagy akár magánszemélyek is.

2019. július 20.

 

Kárpátalján jártunk

Együttműködő partnerünk a Pro Cultura Subcarpathica idén VIII. alkalommal szervezte meg kuruc hétvégéjét július 13-14. között, amelyen a KultúrÁsz Egyesület munkatársai is képviseltették magukat..

A kétnapos rendezvény első napján Nagyszőlősön a Szelíd Lovasközpontba lómustra, lovasbemutató, lovas és kuruc hagyományőrző programok várták az érdeklődőket. A napot Pál István Szalonna és bandája, valamint a Fire Life tűzzsonglőr bemutatója zárta. 
Vasárnap a kuruc csapatok első győzelmes csatájának tiszteletére emeltetett tiszaújlaki turulmadaras Rákóczi-emlékműnél ünnepélyes felvonulás és megemlékezés történt, amelyen Kárpátalja több magyarlakta települése is képviseltette magát. A rendezvény kapcsolódott a II. Rákóczi Ferenc emlékévhez, amelynek keretében hagyományőrző népi együttesek bemutatkozása, kézműves foglalkozások, népi gyermekjátékok, valamint bor- és ételkóstolás is szerepelt a magyar közösségek részvételével megvalósuló rendezvényen. Egyesületünknek a rendezvényen való részvételen túl, jó lehetőséget adott ez a hétvége a határon túli kollégákkal való találkozásra és a helyi magyarságért végzett munkájuk testközelből való megélésére is. 

2019. július 15.

 

 

 

Készül a módszertani kötetünk

A projekt során vállaltuk egy módszertani összegzés és szakmai ajánlásokat tartalmazó kötet összeállítását.

Ahogyan már korábbi hírünkben beszámoltunk róla, a projekt során készítünk egy magyar és angol nyelven íródó módszertani összegző és szakmai ajánlásokat tartalmazó kötetet min. 240.000 karakterben. A kötetet nyomtatott és digitális formában is megjelentetjük, valamint a kész anyagot felöltjük honlapunkra, hogy mindenki számára elérhetővé váljon. A kötethez kapcsolódóan folyamatosan kapjuk szerzőinktől az anyagokat egyeztetés céljából. A készülő anyagok szakmai színvonala kiemelkedőnek tekinthető, terveink szerint hiánypótló alkotás lesz szakmai berkeken belül az elkészülő kötet. A szerzőink egészen október közepéig írhatják tanulmányaikat, azonban szerződés szerint előteljesítést elfogadunk tőlük, így valószínűleg már október előtt elkészül a kötetünk.

2019. július 8.

Sikeres zárókonferencia

2019. november 28-án rendeztük meg projektünk zárókonferenciáját „Kultúra mint érték” címmel.

A Debrecenben megrendezésre kerülő zárókonferencián több mint 80 fő vett részt. Közülük sokan a projekt során együttműködő partnerszervezetek képviseletében érkeztek Magyarországra, azonban számos külső érdeklődő is kitüntetett minket részvételével.

A konferencia napjának délelőttjén projektbemutató előadásra, majd a projekt keretében megvalósított kutatás eredményeinek ismertetésére került sor. Ezt követően a projektpartnerek előadásában magyarországi, erdélyi, kárpátaljai és felvidéki kulturális közösségeket ismerhettünk meg. Az ebédszünetet követően gyakorlati példákon keresztül ismerhettünk meg egy-egy erdélyi, kárpátaljai és magyarországi kulturális jó gyakorlatot. A zárszót követően a projektpartnerek informális keretek között beszélgettek a további együttműködési lehetőségekről.

2019. október 4.

Hamarosan zárókonferencia

2019. november 28-án rendezzük meg projektünk zárókonferenciáját.

Az egynapos zárókonferenciának Debrecen ad otthont. A szervezési munkálatok már korábban elkezdődtek, így a tervezett határidő előtt leszünk kész minden előkészületi munkával. A konferencián többek között helyet kapnak szekcióelőadások, projektbemutatás, kutatási beszámoló. A konferencia mindenki számára nyitott, a részvételt teljesen ingyenesen biztosítjuk a résztvevők számára. A projekt megvalósításában részt vevő szakmai partnereken túl bizalommal várjuk azokat is, akik az elhangzott beszámolók alapján úgy érzik, a későbbiekben szívesen válnának egyesületünk partnerévé egyéb projektek során. Úgy gondoljuk, hogy a zárókonferencia kiváló lehetőséget ad számunkra arra, hogy a hivatalos projekttevékenységeket lezárjuk, a fizikai megvalósítási határidőig (2020. február 29.) a még folyamatban lévő tevékenységeket fogjuk lezárni, további tevékenységeket nem vállaltunk projektünkben.

2019. november 15.

Készülünk a debreceni műhelymunkára

2019. november 26-27-én rendezzük meg projektünk utolsó szakmai műhelymunkáját.

A műhelymunkára ezen az alkalmon is várjuk a szlovákiai, ukrajnai, romániai és magyarországi kollégákat Debrecenbe. A jelentkezési folyamat már elindult, reményeink szerint rekordszámú résztvevővel tudjuk megtartani projektünk utolsó szakmai műhelymunkáját. A műhelymunkán összefoglaljuk az eddigi projektidőszak tevékenységeit, eredményeit, értékeljük a projekt sikerességét. Mindemellett előre tekintünk a projekt fizikai zárásáig megvalósítandó tevékenységekre is. A műhelymunka pontos programját a szakmai vezető közösen állítja össze a projektmenedzserrel. A szakmai programokon túl az elmúlt alkalmakhoz hasonlóan egyéb fakultatív programokkal is készülünk vendégeink számára annak érdekében, hogy minél kellemesebb élményekkel térjenek haza az utolsó közös műhelymunkánkról.

2019. november 8.

Novemberi hónapindító megbeszélés

2019. november 5-én tartottuk novemberi projektmenedzsment megbeszélésünket.

A Debrecenben tartott megbeszélésen megterveztük az előttünk álló időszak tevékenységeit. A megbeszélésen részt vett a projektmenedzser, szakmai vezető, pénzügyi vezető, kommunikációs koordinátor, ill. az adatgyűjtési koordinátor is. Kiemelt fontossággal beszéltünk a novemberi műhelymunkáról, ill. a hónap végén rendezendő szakmai zárókonferenciáról. Áttekintettük a folyamatban lévő tevékenységeinket, újra átbeszéltük a határidőket. A projekt szakmai vezetője ismertette a többiek számára a projekt előrehaladásának állását, tájékoztatót tartott a vállalt és teljesített indikátorszámokról. A projekt pénzügyi vezetője és a projektmenedzser beszámoltak a projekt pénzügyi előrehaladásáról.

2019. november 6.

Hónapindító megbeszélés

Hónapindító megbeszélés keretében értékeltük az elmúlt időszakban megvalósított tevékenységeinket, valamint átbeszéltük az előttünk álló feladatokat is.

2019. július 2-án tartottuk soron következő projektmenedzsment értekezletünket a KultúrÁsz Közhasznú Egyesület csapatával. A megbeszélésen értékeltük az elmúlt hónapban megvalósított tanulmányutakat, valamint a folyamatban lévő tevékenységeket is egyeztettük. A projektmenedzser és a projekt szakmai vezetője pontosították az előttünk álló programok időpontjait és az ősszel megrendezésre kerülő hagyományőrző standok is napirendre kerültek. A megbeszélés végén kitűztük a következő megbeszélés időpontját is, melynek két fontos témájának a szeptemberi műhelymunka, ill. az októberi hagyományőrző standok fogják képezni, amelyre minden partnert szeretettel várnak majd a szervezők, és az ezzel kapcsolatos szervezési munkálatok már meg is kezdődtek.

2019. július 3.

 

Tanulmányút Debrecenben

Újabb tanulmányutat valósítottunk meg projektünkben

A kétnapos szakmai tanulmányutat 2019. június 19-20-án valósítottuk meg, ezúttal Debrecenbe invitáltuk a kulturális célú civil szervezetekben és kulturális intézményekben dolgozó szakembereket Heves megye déli és Jász-Nagykun-Szolnok megye északi feléről. A tanulmányúton összesen 30-an vettek részt. Az első nap reggelén a résztvevők a Debreceni Egyetemen kezdtek, ahol előadást hallgattak a Debreceni Egyetemről, kulturális életéről ill. a Közösségszervező alapszak céljairól, sikerességéről. Az előadást dr. Juhász Erika tartotta, aki azon túl, hogy a KultúrÁsz Közhasznú Egyesület elnöke, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának Nevelés- és Művelődéstudományi Intézet, Művelődéstudományi és Humán Tanulmányok Tanszékének tanszékvezető főiskolai docense is. A két nap során a résztvevők különböző kulturális tevékenységeken vettek részt, így a debreceni városnézés mellett ellátogattak a Déri Múzeumba, a Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum és Debreceni Irodalom Házába, valamint a Szabó Magda Emlékházba is. A második nap végén mindannyian kellemes élményekkel indultak haza.

2019. június 22.

Módszertani összegzés és szakmai ajánlások

A projektben vállaltuk egy módszertani összegzés és szakmai ajánlások összeállítását az együttműködő 4 ország közreműködésében

A projekt annak érdekében jön létre, hogy hozzájáruljon a transznacionális együttműködéssel megvalósuló fejlesztésekhez. A projektben együtt kutató, gondolkodó gyakorló hazai és határon túli szakemberek a kulturális és ifjúság ügy területén azon dolgoznak, hogy tudásuk naprakészen tartásával és a nemzetközi tapasztalatok becsatornázásával fejlesztési javaslatokat fogalmazhassanak meg a szakmapolitika számára. Az előzőekben leírtak alapján módszertani-szakmai összegzés és szakmai ajánlások megfogalmazása a nemzetközi együttműködések révén szakmai kiadvány formájában, amelyet elektronikus és nyomtatott formában is elérhetővé teszünk. A tevékenység eredményeként kiadványt készítünk 240 ezer karakter terjedelemben online és nyomtatott kiadvány formájában magyar és angol nyelven. A tevékenységhez kapcsolódóan már gyűjtjük az egyes országok anyagait, amelyekből a végén egy egységes kiadványt szerkesztünk. Megjelenését 2019. novemberre tervezzük.

2019. június 17.

Szervezés alatt a debreceni tanulmányút

Hamarosan véglegesül a debreceni tanulmányút szakmai és kulturális programja, amelyre a jelentkezési határidő lejárt

A tanulmányútra összesen 30 főt várunk az előzetes jelentkezések alapján főként a Tisza-tó környéki településekről. Ők mindannyian kulturális célú civil szervezetek és kulturális intézmények munkatársai, tagjai, önkéntesei. A szakmai program szervezése során figyelembe vettük a célcsoport sajátosságait és ennek tükrében a lehető legszínesebb programmal várjuk a „cívisvárosba” a résztvevőket. A szakmai program és határon túli partnereink által ajánlott jó gyakorlatok bemutatása mellett szeretnénk, ha a kulturális tevékenységekre is fordítanánk kellő mennyiségű időt, így olyan programok szervezését is vállaltuk, amelyek a kulturális igényeket elégítik ki. A kétnapos szakmai tanulmányút során a gasztronómiai élményeknek is hódolnak majd az idelátogatók, valamint jobban megismerhetik a „kálvinista Róma” szellemiségét és hangulatát.

2019. június 10.

Angol nyelven is elérhető a jó gyakorlat kötet

A magyar nyelvű jó gyakorlat kötet mellett vállaltuk, hogy azt angol nyelvre történő fordítás után szintén elérhetővé tesszük honlapunkon

Az angol nyelvű kötet az angol terminológiának megfelelően a Best Practices in Cultural Learning címet kapta. A kiadványt dr. Juhász Erika és Kállay Gyula Zoltán szerkesztette, és szintén illeszkedik a KultúrÁsz Közhasznú Egyesület Civil Dimenziók kiadványsorozatába. 115 oldalon összesen 20 db jó gyakorlatot tartalmaz angol nyelven az alábbi felosztásban: Magyarországról 5 db, Erdélyből 5 db, Felvidékről 5 db és Kárpátaljáról szintén 5 db. A kiadvány ingyenesen elérhető honlapunkon az Eredmények menüpont alatt. Az esetleírások közzétételével célunk, hogy az olvasók a négy ország, de más országok területén is adaptálható tapasztalatokra lelhessenek, amelyek sok esetben megoldást jelenthetnek a saját országukban megfigyelhető társadalmi és kulturális hiányosságokra, vagy a meglevő jól működő gyakorlatukat tudják vele színesíteni.

2019. június 03.

Kulturális szakemberek számára ajánljuk jó gyakorlatokat tartalmazó kötetünket

Projektünkben vállaltuk egy magyar nyelvű kötet összeállítását, amely a projektben együtt dolgozó
országok kulturális jó gyakorlatait foglalja össze

Az ISBN számmal ellátott kötet a „Kulturális tanulás esetei határon innen és túl” címet viseli, összesen 10 db magyarországi, 18 db erdélyi, 5 db felvidéki és 5 db kárpátaljai esetleírást tartalmaz 204 oldalon. A kötet dr. Juhász Erika és Zelei-Pintér Magdolna szerkesztésében született meg, és illeszkedik a projektgazda KultúrÁsz Közhasznú Egyesület Civil Dimenziók kiadványsorozatába. A kiadványt a projektben vállaltakkal összhangban elérhetővé tettük digitális formában honlapunkon. A kötetet ez Eredmények menüpont alatt lehet elérni, és szabadon letölteni. Célunk, hogy minél szélesebb körben olvashassák az emberek a magyarországi, erdélyi, felvidéki és kárpátaljai magyar vonatkozású jó gyakorlatokat.

2019. június 01.

Hajdúszoboszlói tanulmányút

Zempléni kulturális célú civil szervezetek és kulturális intézmények munkatársainak hirdettünk meg szakmai tanulmányi út lehetőségét Hajdúszoboszlóra

A tanulmányút során a résztvevők Hajdúszoboszlóra utaztak, ahol első állomásként Berényiné Szilaj Ilona, a Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár igazgatója köszöntötte őket. A köszöntő után egy előadás keretében megismerhették a művelődési központ és a város kulturális projektjeit, valamint állandó és időszakos rendezvényeit, programjait. Az előadást követően megtekintették a több épületből álló Bocskai István Múzeum kiállításait, melyek többek között várostörténeti tárlatot és mezőgazdasági-történeti kiállításokat is magukban foglalnak. A helyi fazekasházban is látogatást tettek, majd ezt követően a város látnivalóit tekintették meg: a Harangházat, erődfalat és sarokbástyát, valamint a református templomot.

2019. május 31.

HuCER 2019 konferencia

2019. május 23-24-én valósult meg a Hungarian Conference on Educational Research (HuCER) konferencia, amelyre biztosítottuk projektpartnereink számára a részvételi lehetőséget

A konferenciát a Magyar Nevelés- és Oktatáskutatók Egyesülete szervezi meg minden évben, minden alkalommal más témában. 2019-ben a konferencia fő témája a Prevenció, intervenció és kompenzáció volt, amelyen belül a korszerű neveléstudományi módszereket vizsgálták a szakemberek a korai iskolaelhagyás ellen. A konferencián hazai és külföldi partnereink egyaránt részt vettek előadóként és résztvevőként. Költségeiket projektünk terhére fedeztük, így számukra a részvétel teljesen díjmentes volt. A konferenciáról bővebb információk elérhetők a hera.org.hu honlapon, ahonnan a konferencia absztraktkötete is letölthető bárki számára.

2019. május 27.

 

Újabb műhelymunka, ezúttal Egerben

2019. május 22-23-án tartottuk projektünk következő műhelymunkáját, melynek ezúttal az Eszterházy Károly Egyetem adott otthon Egerben

A műhelymunkára az eddigiekhez hasonlóan vártuk a projektben együtt dolgozó magyarországi, erdélyi, felvidéki és kárpátaljai kollégákat. A műhelymunka során összefoglalásra kerültek az elmúlt időszak tevékenységei és az azokkal kapcsolatos határidők. Az jövő időszakot tekintve pontosításra kerültek az elkövetkezendő műhelymunkák időpontjai is, amelyekhez kapcsolódóan a projektgazda munkatársai figyelembe vette a projektpartnerek igényeit is. Tovább haladtak a résztvevők a 2019-es Tanulási Fesztivál tervezésével, valamint bemutatásra került a kinyomtatott jó gyakorlat gyűjtemény is, amelyből mindenki átvehetett egy saját példányt.

2019. május 25.

Nyomdába küldtük a kutatási zárótanulmányunkat

Elkészült a határon túli kulturális életet vizsgáló kutatásunk végleges zárótanulmánya

A zárótanulmányt továbbítottuk nyomdai munkálatokra, melynek keretei között megtörténik a kötet technikai szerkesztése. A technikai szerkesztést követően nyomtatásra kerül a kötetből 50 db példány. A kötet saját ISBN számot kapott, összesen négy ország településeinek kulturális életét elemzi a kutatás során felvett kérdőívek válaszai alapján. A köteteket fontosnak tartottuk nyomtatott formában is megjelentetni, így a projektpartnerek és a hazai könyvtáraknak eljuttatott példányok segítségével a kutatás eredményeinek széleskörű disszeminációját valósíthatjuk meg. A kutatási zárótanulmányt honlapunkon is elérhetővé tesszük az „Eredmények” menüpont alatt, így még többen értesülhetnek az eredményekről. A kötet nyomtatása legkésőbb 2019. május 31-ig készül el.

2019. május 07.

Egri műhelymunka előkészületei

Zajlanak azok az előkészületi munkák, amelyek projektünk soron következő műhelymunka sikeres megvalósításához kapcsolódnak

Projektünk következő műhelymunkáját Egerben fogjuk megszervezni május 22-23-án. A műhelymunkára ezúttal is várjuk a projektben együttműködő partnereinket Szlovákiából, Ukrajnából, Romániából és Magyarországról egyaránt. Az előzetes tervek szerint a műhelymunka fő témája a 2019-es Tanulási fesztiválunk lesz, melyre már az előző műhelymunkákon is kiemelt figyelmet fordítottunk annak érdekében, hogy idén a tavalyinál is színvonalasabb rendezvényt valósíthassunk meg, ill. még több résztvevőt vonzhassunk be a programokba. A szakmai programok mellett ez alkalommal is figyelmet fordítunk arra, hogy kötetlen beszélgetések keretében lehetőséget biztosítsunk partnereinknek egymás kulturális életének még alaposabb megismerésére.

 

2019. május 02.

Újabb Közösségfejlesztő érzékenyítő tréning alkalom

2019. április 26-án sikeresen zárult a projektünkben vállalt Közösségfejlesztő érzékenyítő tréning utolsó alkalma

Az utolsó alkalmon a résztvevők a multikulturalizmus témakörét járták körbe. Az általános tájékoztatást követően a különböző alapfogalmak tisztázásával folytatták (pl. multikulturalizmus, multiplikátor stb.), majd empátiafejlesztő gyakorlatot oldottak meg egy gyakorlati feladat keretében, amely a „Tégy egy lépést előre” címet viseli. A feladat kiértékelését követően egy „Véleményvonal” nevezetű gyakorlaton vettek részt, melynek célja az értő figyelem képességének fejlesztése, a véleménynyilvánítás és az érvelés képességének fejlesztése, valamint a kulturális sokszínűséggel kapcsolatos állítások megvitatása. Utolsó gyakorlatként küldetésnyilatkozatot írtak, amelyben megfogalmazták, hogy a multikulturalizmus mely területén tevékenykednének szívesen és ehhez kapcsolódóan milyen kulturális szervezetet hoznának létre legszívesebben.

2019. április 27.

Kecskeméti műhelymunka

2019. április 17-18-án újabb műhelymunkát valósítottunk meg Kecskeméten

A műhelymunkának a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ Nonprofit Kft. adott otthont. A kétnapos műhelymunkán összesen 10 hazai és külföldi szakmai megvalósító vett részt.  A műhelymunka során többek között bemutatásra került a kérdőíves kutatás zárótanulmánya, amely szöveges formában foglalja össze a kutatás célját, eszközeit és főbb eredményeit. A kisfilmek készítésének munkálatai is a műhelymunka témáját képezték, valamint átbeszélésre került a HuCER 2019-es konferencia is, amelyre lehetőséget biztosítunk a projektpartnerek számára, hogy díjmentesen részt vehessenek. A jelenlévők közül Széman Emese Rózsa jelezte, hogy a Magyar Közművelődési Egyesület „Hétköznapi hőseink – írjunk történelmet!” c. projektjét szeretné bemutatni a konferencián. A 2019-es Tanulási Fesztivál dolgaival is tovább foglalkoztak a jelenlévő szakemberek, a megvalósításhoz kapcsolódó ötletek átbeszélésre kerültek, többek között az arculati és tartalmi elemek is.

2019. április 20.

Újabb Közösségfejlesztő érzékenyítő tréning alkalom

2019. április 12-én került megrendezésre a projektünkben vállalt közösségfejlesztő érzékenyítő tréning utolsó csoportjának harmadik alkalmának megszervezése

A tréningalkalom során a résztvevők az önkéntesség témakörével foglalkoztak. Az általános tájékoztatót követően a csoporttagok az önkéntesség fogalmáról és jogi kérdéseiről hallgattak előadást. Ezt követően két kulturális jó gyakorlat feldolgozására és kiértékelésére került sor. Ezek közül az egyik a Régi Fénykép kiállítás a kistelepülések történetéről a sárospataki járásban címet viseli, és Csatlósné Komáromi Katalin tollából került lejegyzésre. A másikat dr. Széman Emese Rózsa jegyezte le Erdélyből és a Báthory Napok Szilágysomlyón címet kapta. A jó gyakorlatok feldolgozását követően az elhangzott tapasztalatokat beépítve a résztvevők az önkéntességi lehetőségekkel foglalkoztak, melynek során olyan önkéntes munkákkal kapcsolatos lehetőségeket mutattak be, amelyek felkelthetik a résztvevők figyelmét és motivációját.

2019. április 14.

Tanulmányút Egerszalókon

2019. április 6-7-én kétnapos szakmai tanulmányutat valósítottunk meg projektünkben

A kétnapos tanulmányúton összesen 24 fő hazai és külföldi kulturális szférában dolgozó szakember vett részt, akik mindannyian valamilyen civil szervezetben vagy kulturális intézményben tevékenykednek. A szakmai program első állomásaként Egerszalók polgármesterével találkoztak az utazók, ahol a hivatalos köszöntést követően megismerkedhettek a település történetével, projektjeivel és kulturális tevékenységeivel, köztük néhány kiemelt kulturális jó gyakorlattal. A két nap során különböző kulturális programokon vettek részt: megtekintették idegenvezetéssel a híres egerszalóki barlanglakásokat és sáfránykertet, valamint ellátogattak a bélapátfalvi Ciszteri kolostorhoz és a Mátra Múzeum kiállításait is megtekintették. A gasztronómiai élményeknek hódolva az egri borvidék helyi értékeivel is megismerkedtek egy vacsorával egybekötött szervezett borkóstoló keretében, ahol megkóstolhatták Magyarország újkori bortörténelmének első védett eredetű borát az Egri Bikavért is, amely 2017 óta Hungarikum az Agrár- és élelmiszergazdaság szakterületi kategóriában.

2019. április 8.

 

Konferencia-részvételi lehetőség

Egyetemes kultúra című projektünkben vállaltuk a projekt eredményeinek és előrehaladásának konferenciákon történő terjesztését, ismertetését

A projekt tevékenységeinek és eredményeinek minél szélesebb körben való megismertetése érdekében és a jó gyakorlatok megosztása okán tudatosan végezzük a disszeminációs feladatokat. Ennek részeként a projekt kötelező nyilvánossági elemeinek szem előtt tartása és megvalósítása mellett további kommunikációs tevékenységeket is folytatunk. A projektben részt vevő partnerek és egyesületünk szakemberei által különböző hazai konferenciák keretében poszterbemutatók és előadások segítségével ismertetjük meg a projekt tevékenységeit és eredményeit hazai és határon túli szakemberekkel. A következő konferencia, amelyen részt veszünk a Magyar Nevelés- és Oktatáskutatók Egyesületének éves konferenciája, a Hungarian Conference on Educatoinal Research (HuCER), amely Egerben kerül megrendezésre 2019. május 23-24-én.

 

2019. április 01.

Zajlanak az egerszalóki tanulmányút előkészületei

Már zajlanak azok az előkészületi munkák, amelyek projektünk soron következő tanulmányútjának megszervezésével kapcsolatosak

2019. április 6-7-én kerül megvalósításra projektünk soron következő tanulmányútja, melynek keretében Heves és környékén működő kulturális civil szervezetekben és kulturális intézményekben dolgozó hazai szakembereknek és külföldi projektpartnereinknek tesszük lehetővé, hogy Egerszalókra látogassanak. A tanulmányúthoz kapcsolódóan már lezártuk a jelentkezési határidőt, így kialakult a végleges résztvevői lista. A szakmai programot is összeállítottuk, mely során figyelembe vettük a célcsoport sajátosságait és igényeit is. A szakmai program során törekedtünk arra, hogy minél színvonalasabb és színesebb programon vehessenek részt a tanulmányút résztvevői annak érdekében, hogy a kellemes élmények mellett hasznos ismeretekkel is gazdagodhassanak az út során, amelyeket a későbbiekben fel tudnak használni saját gyakorlati tevékenységeikben.

2019. február 05.

Elkészültek a jó gyakorlat kötetek

Projektünkben vállaltuk egy magyar és egy angol nyelvű jó gyakorlat kötet megszerkesztését

Elkészültek azok a kötetek, amelyekbe magyarországi, erdélyi, felvidéki és kárpátaljai jó gyakorlatokat gyűjtöttünk össze a projekt előző szakaszában. Az együttműködő partnereknek köszönhetően számos olyan esetleírást sikerült összegyűjtenünk, amelyek az adott országok érdekes és hasznos jó gyakorlatait ismertetik kulturális területen. A jó gyakorlat kötetek szerkesztési munkálatai elkészültek, jelenleg a hozzájuk igényelt ISBN számra várnak kollégáink. A magyar nyelvű kötet a Kulturális tanulás esetei határon innen és túl címet viseli, míg az angol nyelvű kötet a Best Practices in Cultural Learning címet kapta. Az ISBN szám megérkezése után a magyar nyelvű kötet nyomdába kerül, ill. a honlapunkra is feltöltjük, míg az angol nyelvű kötet digitális formában lesz elérhető honlapunkon.

2019. március 24.

 

 

Projektnépszerűsítő előadás Kecskeméten

Projektünket népszerűsítő előadásra került sor Kecskeméten, a Kárpát-medencei Magyar Kulturális Szervezetek IX. konferenciáján

A konferencia a Magyar Népművelők Egyesületének éves rendezvénye volt, amely 2019-ben Kecskeméten került megrendezésre, a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központban. A népszerűsítő előadást projektünk kommunikációs munkatársa tartotta március 20-án. Előadásában ismertette a félidőben járó projekt célját, tartalmát, a projektben együttműködő partnereket. Kitért az eddig elért eredményekre, valamint azok hasznosíthatóságára a jelenlévő intézmények és civil szervezetek szempontjából. A konferencián számos hazai és határon túli szakember képviseltette magát, akik mindannyian érdeklődve fogadták az előadást. Az előadás során plenárisan és egyénileg is érkeztek kérdések, melyeket előadónk készségesen megválaszolt.

 

2019. március 21.

Lakiteleki konferenciával egybekötött műhelymunka

2019. április 17-18-án kerül sor projektünk nyolcadik műhelymunkájára, melynek ezúttal Lakitelek ad otthont

A műhelymunkára elkezdődött a jelentkezési időszak, ezúttal is várjuk a magyarországi, erdélyi, felvidéki és kárpátaljai partnereink jelentkezését. A műhelymunka mellett lehetőséget biztosítunk a résztvevőknek, hogy csatlakozzanak az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Kft. által szervezett Család és közösség IX. stratégiai konferencia programjához is. A programban helyet kap a Komatál közösségi hagyománya c. konferencia és díjátadó is, melyre a részvétel szintén adott a műhelymunka jelentkezőinek. A konferencia programja mellett a műhelymunkán – a korábbi műhelymunkákhoz hasonlóan – helyet kapnak azok a kérdések és feladatok, amelyek a projektünket érintik, valamint közösen áttekintésre kerülnek azok a határidős feladatok, amelyeket az előző műhelymunka során tűztünk ki célul.

 

2019. március 18.

Közösségfejlesztő érzékenyítő tréning márciusi alkalom

2019. március 13-án került sor a közösségfejlesztő érzékenyítő tréning soron következő alkalmának megszervezésére

A tréningalkalom során a résztvevők a kulturális hagyományok őrzésének témájával foglalkoztak. Az általános tájékoztatót követően az alapfogalmak tisztázására kerül sor. Ennek során megbeszélték, hogy mit jelent a kultúra, hagyomány, szórvány fogalma, valamint átbeszélésre kerültek a kultúra és hagyomány alkotóelemei, rétegződései és fokozatai. A tréning során két kulturális jó gyakorlat feldolgozására került sor, az egyik ezek közül dr. Galánthay Zsombor által került lejegyzésre és a Helytörténeti gyűjtőmunka és fotókiállítás Koltón címet viseli, a másikat Barna Szilvia jegyezte le és az Office Gallery – Művészet közelebb az emberekhez címet kapta. Az esetleírásokat páros feladatként dolgozták fel a résztvevők, majd közösen megbeszélték és kiegészítették a párok egymás gondolatait.

 

2019. március 14.

Megvalósult a szolnoki műhelymunka

2019. március 7-8-án valósult meg projektünk hetedik műhelymunkája Szolnokon

A kétnapot műhelymunkán összesen 15 hazai és határon túli szakember jelent meg. A szakmai értekezés során a projekt soron következő feladatainak átbeszélésére került sor, valamint az eddigi eredmények bemutatására. Ismertetésre került az elkészítendő kulturális kisfilmek aktuális állása, valamint további vágóképek rögzítésének céljából újabb időpontegyeztetésekre került sor. A műhelymunka témája volt az ősszel megszervezésre kerülő tanulási fesztivál témája is, ehhez kapcsolódóan közös ötletelésre került sor, hogy hogyan is lehetne még színesebbé és változatosabbá tenni a tanulási fesztivált. Bemutatásra kerültek a kulturális témájú kutatás első eredményei is, valamint azok közös átbeszélésére és megvitatására is sor került a kivetített grafikonok, ábrák és térképek segítségével. Kiosztottuk az elvégzendő feladatokat, valamint a hozzájuk tartozó határidőkben is megegyeztünk közösen.

 

2019. március 11.

Kutatási zárójelentés

Projektünkben vállaltuk egy komplex kutatás megvalósítását, melyben a határon túli kulturális életet vizsgáljuk

Hamarosan elkészül a kérdőíves kutatás zárójelentése, amelyben részletesen összefoglalásra és ismertetésre kerülnek a kutatás eredményei. A kutatási mintába összesen több mint ezer kérdőív került be, melyek mindegyike az együttműködő partnerországok valamelyikében került rögzítésre. A kutatási zárójelentésben a kérdőívek által kirajzolódott eredményeket ábrák és térképek segítségével is szemléltetjük, amelyek még inkább segítenek a kapott eredmények értelmezésében. Az elkészült kutatási zárójelentéssel elsődleges célunk, hogy a kérdőívek főbb eredményi alapján ajánlásokat tehessünk a szakmapolitika számára. Az elkészült kutatási zárójelentést feltöltjük a projektünk honlapjára, így ahhoz bárki ingyenesen hozzáférhet.

 

2019. február 28.

Újabb műhelymunka

Befejeződtek a soron következő műhelymunka szervezési feladatai

Szolnokon kerül megszervezésre projektünk következő műhelymunkája 2019. március 7-8-án. A műhelymunkára lezártuk a jelentkezési határidőt, kialakult a végleges résztvevői névsor. A projekt vezetősége kialakította a műhelymunka végleges programját, a projektmenedzsment megbeszélés során megegyeztek az érinteni kívánt tevékenységek és témák köréről. A szakmai megbeszélés mellett intézménylátogatásra is sor kerül a helyi szakemberek vezetésével, valamint fakultatív programként szolnoki városnézést is tervezünk az érdeklődők számára a szakmai programokat követően. A kétnapos műhelymunka során a résztvevők a Tisza Szálló és Gyógyfürdőben kerülnek elszállásolásra, a műhelymunkának az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ ad helyet mindkét napon.

 

2019. február 26.

Közösségfejlesztő érzékenyítő tréning alkalom

A harmadik tréningsorozat első alkalmának megvalósítására február 18-án került sor

Az első alkalom témája a közösségfejlesztés volt. Az általános tájékoztatót követően a résztvevők a közösségfejlesztés alapismereteivel ismerkedtek meg, melynek során többek között a helyzetfelmérés, feltérképezés és partnerek bevonásának módszereit sajátították el. A tréning során feldolgozták az egyik erdélyi jó gyakorlatot, amelyet Balla Imola jegyzett le és a „Hintajegy” program – közösségi játszótér kialakítása címet viseli. A jó gyakorlat feldolgozása során a résztvevők párokba rendeződve külön kialakított feladatlap alapján történt. Az elkészült feladatlapokat ezután kiértékelték közösen, melynek során szükség szerint azok kiegészítése is megtörtént. A tréningalkalom végén egyéni feladatként mindenki azt a feladatot kapta, hogy az elhangzottak tökrében gondolkozzon el azon, hogy ő saját maga milyen közösséget hozna létre. Válaszaikat indokolták is mindannyian.

 

2019. február 19.

 

Konferencia-részvételi lehetőség

Egyetemes kultúra című projektünkben vállaltuk a projekt eredményeinek és előrehaladásának konferenciákon történő terjesztését, ismertetését

A projekt tevékenységeinek és eredményeinek minél szélesebb körben való megismertetése érdekében és a jó gyakorlatok megosztása okán tudatosan végezzük a disszeminációs feladatokat. Ennek részeként a projekt kötelező nyilvánossági elemeinek szem előtt tartása és megvalósítása mellett további kommunikációs tevékenységeket is folytatunk. A projektben részt vevő partnerek és egyesületünk szakemberei által különböző hazai konferenciák keretében poszterbemutatók és előadások segítségével ismertetjük meg a projekt tevékenységeit és eredményeit hazai és határon túli szakemberekkel. A következő konferencia, amelyen részt veszünk a Magyar Nevelés- és Oktatáskutatók Egyesületének éves konferenciája, a Hungarian Conference on Educatoinal Research (HuCER), amely Egerben kerül megrendezésre 2019. május 23-24-én.

 

2019. február 05.

Kezdetét veszi harmadik tréningsorozatunk

Február 14-én kezdetét veszi Közösségfejlesztő érzékenyítő tréningünk harmadik sorozata.

Az első alkalomra február 18-án kerül sor. Ehhez kapcsolódóan már felkérésre kerültek a trénerek, a külső előadók, valamint a résztvevők toborzása is hamarosan a végéhez ér. A tréning célcsoportját ezúttal is 15 és 29 év közötti fiatalok jelentik, akiket arra szeretnénk ösztönözni, hogy minél aktívabban legyenek részesei a közéletnek, amely ifjúsági közösségekben, civil szervezetekben, hagyományőrző csoportokban való részvételben és az ezekben történő önkéntességben nyilvánul meg. Az egyes tréningalkalmak során különböző kulturális jó gyakorlatok megismerésére és közös feldolgozására kerül sor, valamint elsajátíthatják azokat az elméleti és gyakorlati ismereteket, amelyek a közösségfejlesztés, kulturális hagyományok őrzése, önkéntesség és multikulturalizmus témaköreihez kapcsolódnak.

2019. február 05.

Szolnoki műhelymunka

2019. március 7-én és 8-án kerül sor projektünk soron következő, szám szerint hetedik műhelyunkájának megszervezésére.

A márciusi műhelymunka szervezési feladatai már elkezdődtek, a műhelymunkára – az előző alkalmakhoz hasonlóan – várjuk a projektben együttműködő hazai és külföldi szervezetek munkatársait, képviselőit. A kétnapos műhelymunkának ezúttal Szolnok ad helyet, de a résztvevők egyéb szakmai programokon is részt vesznek majd Mezőtúron. A műhelymunka során ismét a projekt előrehaladásának szempontjából fontos témák kerülnek megbeszélésre, a pontos feladatterv kidolgozás alatt áll jelenleg. Az eddigi műhelymunkákhoz hasonlóan a projektben együttműködő mind a négy ország képviseltetni fogja magát, országonként több kollégával is. A műhelymunka eredményeiről annak megvalósulása után nyújtunk bővebb információt.

2019. január 21.

Újabb Közösségfejlesztő érzékenyítő tréninget indítunk

Projektünk keretében újabb 4 alkalomból álló tréningsorozatot indítunk 15-29 év közötti fiatalok számára 2019 tavaszán.

A tréning célcsoportját olyan 15 és 29 év közötti fiatalok jelentik, akik a társadalom aktív tagjai és közösségformáló hajlandósággal bírnak. A tréning során mind a 4 alkalommal különböző témákkal foglalkoznak a résztvevők. A kompetencia fejlesztő és szemléletformáló tréningek célja, hogy ösztönözze a fiatalok közéleti aktivitását, amely ifjúsági közösségekben, civil szervezetekben, hagyományőrző csoportokban való részvételben, ezekben történő önkéntességben nyilvánul meg. Továbbá járuljon hozzá a magyarországi és a határon túl élő magyar fiatalok közötti kapcsolat fejlesztéséhez, kulturális hagyományaink átörökítéséhez is. A tréning témakörei a célok és a célcsoport figyelembevételével: a közösségfejlesztés, a kulturális hagyományok őrzése, az önkéntesség és a multikulturalizmus.

2019. január 14.

Kisfilmek készítése

Vállaltuk, hogy a projektben részt vevő országokról egy-egy kisfilmet készítünk, amelyek alkalmasak arra, hogy bemutassák az adott ország kulturális sajátosságait.

A projekt során összesen négy kisfilmet készítünk, amelyek közül egy az erdélyi, egy a felvidéki, egy a kárpátalja, és egy a magyarországi kulturális életet lesz hivatott bemutatni. Az elkészült kisfilmek mindegyike 5 és 10 perc közötti időtartammal bír majd. A kisfilmek alatt magyar nyelvű narráció lesz hallható, melyeket magyar nyelvű interjúkkal egészítünk ki. A felvételeken elhangzó információk angol nyelven kerülnek feliratozásra. A kisfilmekhez kapcsolódóan már elkezdődtek a rögzítési munkálatok az előzetesen megírt forgatókönyvek alapján. Az elkészült videókat feltöltjük a projekt honlapjára, mellyel célunk, hogy az adott országokat még inkább sikerüljön közelebb hozni az érdeklődők számára.

2019. január 10.

Évindító projektmegbeszélés

2019. január 8-án tartotta az Egyetemes kultúra című projektünk projektmenedzsmentje a projekt évindító megbeszélését.

A tavalyi évhez hasonlóan az idei év is számos kihívást tartogat számunkra. Az év indító értekezlet során átbeszélésre kerültek azok a feladatok, amelyek megvalósítására 2019-ben kerül sor. A témák között érintettük többek között a kérdőíves kutatás állását, a jó gyakorlatokból készítendő kötetek aktuális készültségi fokát, valamint beszélgettünk a négy országról készítendő kulturális kisfilmekről is. Az idén megszervezésre kerülő műhelymunkák és szakmai tanulmányutak szintén a megbeszélés tárgyát képezték. Az értekezleten egyesületünk elnöke, a projektmenedzser, a szakmai vezető, a kommunikációs vezető és a projekt adatgyűjtési koordinátora vettek részt.

2019. január 08.

Egy magyarországi jó gyakorlat bemutatása: Régi fénykép kiállítás
a kistelepülések történetéről a sárospataki járásban

Az esetet Csatlósné Komáromi Katalin, a Magyar Népművelők Egyesületének tagja, a sárospataki A Művelődés Háza és Könyvtára intézmény vezetője jegyezte le.

A kiállítás elsődleges célja a településtörténet bemutatása, a helyben fellelhető fotódokumentáció alapján. Az így feltárt múltbéli hagyományok, illetve közösségek egy új tervezési folyamat alapját jelentik. A helyi identitás erősítése, a közösségi összetartozás érzésének növelése éppúgy célja volt a programnak, mint azon példaképek kiválasztása, akik munkájukkal eredményesen járultak hozzá egy-egy község fejlődéséhez. A gyűjtőmunka során számos olyan családi történet, anekdota került napvilágra, amely máig hatóan fontos lehet a falu életében. A tematikusan rendezett tablók sok építészeti emlékre, akár műemléki szempontból is jelentős elemre világítottak rá. A családok életét bemutató fényképek egyfajta lenyomatát adták az akkori kor életszínvonalának, sokféle következtetést vonhattak le azokból a vagyoni helyzetre, életmódra vonatkozóan. A fényképek összegyűjtését végző művelődésszervező kollégák és segítőik egy igazi „kincses kalendárium” anyagához jutottak a gyűjtés során. A hallott történetek írásbeli rögzítése vagy más módos történő dokumentálása a helytörténet egy újabb alkotása lett. A teljes esetleírás elolvasható a honlap projekteredményei között.

2018. december 21.

Egy kárpátaljai jó gyakorlat bemutatása: KurucFeszt

A jó gyakorlat lejegyzője Kudlotyák Krisztina, a beregszászi székhelyű Pro Cultura Subcarpathica szervezet munkatársa.

A KurucFeszt Kárpátalja egyik legnagyobb kulturális, ezen belül néphagyományt népszerűsítő és bemutató programsorozata, amely kulturális identitásmegőrző és közösségteremtő és őrző szereppel bír, 2011 óta szervezik meg minden évben. Kiváló alkalmat biztosít a kulturális örökség és értékek átadására. Célja emléket állítani a Rákóczi szabadságharcnak hagyományőrző csoportok bemutatkozása, fellépése, népszerűsítése által. Erősíteni a helyi közösségek identitását, megalapozni Kárpátalján a gazdaságalapú kultúrafejlesztést, elősegíteni a lovassportok térhódítását és a kézműves termékek elterjedését. A teljes esetleírás elolvasható a honlap projekteredményei között.

2018. december 12.

 

 

Egy felvidéki jó gyakorlat bemutatása:

A Nagykaposi Magyar Közösségi Ház háztáji vásárudvara

A jó gyakorlatot a szlovákiai Nagykapos és Vidéke Társulás elnöke, Gabri Rudolf jegyezte le.

A szlovákiai partnerek által küldött jó gyakorlatok mindegyike nagyon fontos területtel foglalkozik. A leírások között a szlovákiai magyar kultúrában kiemelkedő szereppel bíró intézménybemutatást (Erdélyi János Múzeum), közösségépítéssel és a közösségi eredmények megjelenítésével foglalkozó médiummal (Magyarház Újság), valamint fesztivál jellegű leírásokkal egyaránt találkozunk. A megküldött 8 db jó gyakorlat közül 6 db-ot magyar nyelven, míg 2 db-ot angolul készítettek el. A 6 db magyar nyelvű leírás bekerül a magyar nyelvű kötetbe, míg az angolul megírt jó gyakorlatok az angol kötet oldalain lesznek olvashatók. Mindemellett a szlovákiai partnerszervezet kollégái által megírt jó gyakorlatok megtekinthetők a honlap projekteredményei között is.

2018. december 10.

 

Egy erdélyi jó gyakorlat bemutatása:

„Hintajegy” program – közösségi játszótér kialakítása

Az eset az erdélyi székhelyű és működésű Téka Alapítvány kolléganője, Balla Imola tollából származik.

A Téka Alapítvány hintajegy projektje 2017 őszén indult, célja civil összefogás eredményeként játszóteret létrehozni a magyar iskola számára.  A program során Szamosújvár másodjára bizonyította, hogy közösségi összefogása mintaértékű. Első alkalommal téglajegyek vásárlásával támogatták a magyar iskola felépülését, most pedig hintajegyeket vásárolva, közösség pályázatok nélkül felépítették a gyermekek számára az iskola udvarán található játszóteret.  A „hintajegy” program során bronz, ezüst, arany és gyémánt hintajegyeket lehetett vásárolni, amelyek értéke 10, 50, 100 és 1000 lej volt. Iskolánk diákjai és pedagógusai mellett több mint 150 cég és magánszemély tartotta fontosnak, hogy a gyerekek az órák közötti szüneteket is minőségi körülmények között töltsék. A teljes esetleírás elolvasható a honlap projekteredményei között.

 

2018. december 06.

 

Magyarországi jó gyakorlatok

A külföldi projektpartnerek mellett a hazai partnerek is készítettek a magyar kulturális életet bemutató jó gyakorlat leírásokat.

A projekt keretében Magyarországról összesen 7 db jó gyakorlatbemutatás készült el. A leírások a kultúra különböző területeire fókuszálnak, így a borkultúrát népszerűsítő, kiállításbemutató és a kulturális örökségmenedzsmenttel foglalkozó egyetemi kurzust bemutató leírások egyaránt olvashatók a magyarországi részről. A jó gyakorlat lejegyzés munkálataiból a projekt projektmenedzsere és szakmai vezetője is kivette a részét, egyesületünk részéről ők készítettek jó gyakorlat bemutatásokat. A kulturális esetleírások mindegyike bekerül az online és nyomtatott magyar nyelvű kiadványba, valamint 5 db-ot az angol nyelvű kiadványba is lefordíttattunk. A bemutatások a projekt eredményei között is megtekinthetők ezen a honlapon.

 

2018. december 04.

 

 

Kárpátaljai jó gyakorlatok

A kárpátaljai partnerektől összesen 5 db jó gyakorlat bemutatást kaptunk, amelyek mindegyike olvashatóvá válik az online és nyomtatott magyar nyelvű és az online angol nyelvű kiadványban.

Az esetleírások mindegyike a kultúra olyan területével foglalkozik, amelyek az ukrán magyar kultúra szempontjából kiemelkedően fontos szereppel bírnak. A megküldött esetleírások között találunk tájházi programot bemutató, közösségi kezdeményezéseket felölelő, fesztiválbemutató, ill. magyar hírportált és magazint bemutató írásokat egyaránt. Ezek mindegyike bekerül az online és nyomtatott magyar nyelvű kötetbe, valamint az angol nyelvű kötetben is olvashatók lesznek. Ezeken túl a honlap projekteredményei között is megtekinthetők az ukrán partnerek által lejegyzett kulturális jó gyakorlat leírások.

 

2018. november 20.

 

Felvidéki jó gyakorlatok

A felvidéki kollégák összesen 8 db jó gyakorlatot küldtek Egyesületünknek a projekt keretei között.

A szlovákiai partnerek által küldött jó gyakorlatok mindegyike nagyon fontos területtel foglalkozik. A leírások között a szlovákiai magyar kultúrában kiemelkedő szereppel bíró intézménybemutatást (Erdélyi János Múzeum), közösségépítéssel és a közösségi eredmények megjelenítésével foglalkozó médiummal (Magyarház Újság), valamint fesztivál jellegű leírásokkal egyaránt találkozunk. A megküldött 8 db jó gyakorlat közül 6 db-ot magyar nyelven, míg 2 db-ot angolul készítettek el. A 6 db magyar nyelvű leírás bekerül a magyar nyelvű kötetbe, míg az angolul megírt jó gyakorlatok az angol kötet oldalain lesznek olvashatók. Mindemellett a szlovákiai partnerszervezet kollégái által megírt jó gyakorlatok megtekinthetők a honlap projekteredményei között is.

 

2018. november 15.

Erdélyi jó gyakorlatok

Az erdélyi kollégáktól összesen 18 db jó gyakorlat leírást kaptunk, amelyek témáikat tekintve nagyon színesek, azonban mindegyik nagyon fontos kulturális esetleírást tár elénk

A 18 db jó gyakorlat ismertetés témájukat tekintve nagyon szerte ágazónak mondhatók. Ez abból a szempontból nagyon szerencsés, hogy az erdélyi kultúra számos szegmenséből kaphatunk ízelítőt az eseteket lejegyző kollégák munkája révén. A közösségfejlesztő programoktól kezdve, a kulturális identitás fejlesztését célzó programokon keresztül, a hagyományőrzés és fesztiváljellegű projektekig számos írás között szemezgethetünk. A jó gyakorlatok mindegyike kiemelt fontossággal bír az erdélyi kultúra szempontjából, így azok fenntarthatóságára való törekvés elengedhetetlennek bizonyul, melyben nagyon nagy szerepet kapnak az erdélyi kollégáink. Ez romániai jó gyakorlatok megtekinthetők a honlap projekteredményei között.

 

2018. november 13. 

Jó gyakorlatok

Az Egyetemes Kultúra projekt egyik fő céljaként jelöltük meg nemzetközi tapasztalatok és jó gyakorlatok gyűjtését, megismerését és javaslatok kidolgozását azok adaptálására.

Eredetileg összesen 20 db jó gyakorlat összegyűjtését vállaltuk a projekt keretei között, azonban a kiválóan megválasztott hazai és külföldi partnereknek köszönhetően ennek majdnem duplája, összesen 38 db jó gyakorlat megírására került sor. Ebből 18 db az erdélyi, 8 db a felvidéki, 5 db a kárpátaljai és 7 db a magyarországi kollégák közreműködésével készült el. A jó gyakorlatok mindegyike a kulturális életre vonatkozó esetleírásokat tartalmaz, így közösségfejlesztő, hagyományőrző, fesztiválismertető és kulturális intézményeket bemutató leírásokat egyaránt találunk közöttük. A 38 db jó gyakorlat közül 36 db magyarul került megírásra, ezt a 36 db-ot megjelentetjük az ISBN számmal ellátott online és nyomtatott kötetben, valamint közülük 20 db-ot angol nyelvű online kötet formájában is közzéteszünk az érdeklődők számára.

 

2018. november 09. 

 

 

Második mérföldkő

A KultúrÁsz Közhasznú Egyesület az EFOP-5.2.2-17-2017-00065. azonosítószámú és Egyetemes kultúra elnevezésű projektjének második mérföldköve október 31-én zárult. Az irányító hatóság felé november 15-ig szükséges elkészíteni a projekt második szakmai és pénzügyi beszámolóját.

A projekt második mérföldkövéhez érkezve a szakmai tervben foglaltaknak megfelelően haladunk, a kötelező és önként vállalt tevékenységeinket, melyeket erre az időszakra terveztünk, folyamatosan végezzük.  

  • Megvalósítottunk 6 db műhelymunkát és 4 db szakmai tanulmányutat

  • Folyamatosan bővítjük a jó gyakorlati adatbázisunkat, melyeket elérhetővé teszünk a projekt honlapján

  • A megfelelő ütemben zajlik a kérdőíves kutatásunk

  • Folyamatosan frissítjük a projekt honlapját

A következő félévre vonatkozó tevékenységeket is elkezdtük előkészíteni: kulturális kisfilmek készítése, roll-upok arculati és tartami elemei, valamint a műhelymunkák, szakmai tanulmányutak és konferenciák időpontjainak megbeszélése.

2018. november 06.

Hollókői tanulmányút

2018. október 26-án megvalósult a projekt 4. szakmai tanulmányútja, melynek célpontja ezúttal Hollókő volt.

A szakmai tanulmányúton hazai és határon túli szakember jelent meg, akik mindannyian a civil szférában tevékenykednek. A tanulmányút első állomásaként Fancsik Mátyás András, a Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft. Munkatársa bemutatta a nonprofit kft. működését, tevékenységeit és céljait, valamint előadást tartott Hollókő turisztikai és kulturális értékéről. A bemutatót követően egy palóc vendéglőben ebédeltek a résztvevők, ahol tradicionális palóc ételeket fogyasztottak. Az ebéd előtt kiegészítő kulturális programként a palóc népviselettel és népszokásokkal ismerkedhettek meg. Ezt követően a résztvevők bejárták a világörökségi helyszínként jegyzett Hollókő Ófalut, majd a helyi várban hallgattak előadást és tettek sétát, melynek során megtekintették többek között panoptikumot és a fegyvertárat is.

- Képek itt -

2018. október 30.

Egrszalóki műhelymunka

2018. október 25-én és 27-én valósult meg a projekt 6. műhelymunkája, melynek ezúttal Egerszalók adott otthont.

A műhelymunkán 14 hazai és külföldi szakember jelent meg. A műhelymunka első témájaként a projektben megvalósításra kerülő kérdőíves kutatás jelent meg. A projekt szakmai vezetője ismertette, hogy összesen hány kérdőív lekérdezésére került sor, és az egyes együttműködő partnerek hogyan állnak a vállalásaik teljesítését illetőleg. Ezt követően a projektben elkészítendő 4 db kisfilmről folytattak szakmai beszélgetést a jelenlévők. A 4 db kisfilm a 4 együttműködő ország kulturális életét hivatott bemutatni. A beszélgetés során megegyezés született a kisfilmek kereteiről, az azokban bemutatásra kerülő tartalmi és vizuális elemekről. A műhelymunka második napján a jelenlévők a projekt második évének tervezését tűzték ki célul. Megállapodtak a 2019-es év műhelymunkáinak, szakmai tanulmányutainak és konferenciáinak időpontjairól.

2018. október 29.

Lezárult a Közösségfejlesztő érzékenyítő tréning második sorozata

Projektünk keretében Közösségfejlesztő érzékenyítő tréninget valósítottunk meg 4 alkalommal, melynek célcsoportját 15-29 év közötti fiatalok jelentették.

A kompetencia fejlesztő és szemléletformáló tréning célja volt, hogy ösztönözze a fiatalok közéleti aktivitását, amely ifjúsági közösségekben, civil szervezetekben, hagyományőrző csoportokban való részvételben, ezekben történő önkéntességben nyilvánul meg. Továbbá járuljon hozzá a magyarországi és a határon túl élő magyar fiatalok közötti kapcsolat fejlesztéséhez, kulturális hagyományaink átörökítéséhez is. A tréningalkalmakat nagy tapasztalattal rendelkező szakemberek vezették, mint Dr. Márkus Edina Ilona, a Debreceni Egyetem adjunktusa, valamint Csatlósné Komáromi Katalin, a sárospataki Művelődés Háza és Könyvtára igazgatója.

A tréningalkalmak közül két esetben külföldi előadó meghívására is sor került. A résztvevők az egyes tréningalkalmakon olyan hazai és határon túli jó gyakorlatokat dolgoztak fel, amelyek szorosan kapcsolódtak az adott alkalom tematikájához (a közösségfejlesztés, multikulturalizmus, önkéntesség és kulturális hagyományőrzés témakörei). A trénerek és a külső előadó segítségével a feldolgozott jó gyakorlatokat a tréning résztvevői környezetükben, saját lakóhelyük kisközösségeire történő adaptációjának lehetőségeit is körbejárták.

2018. október 4.

Hagyományőrző standok Debrecenben

2018. október 3-án közös szakmai program valósult meg a projekt keretében együttműködő nemzetközi partnerszervezetek képviselőivel

A „Művelődés hete – tanulás ünnepe” országos rendezvényhez kapcsolódva hazai és külföldi szakemberek számára nyújtottunk lehetőséget arra, hogy a Debreceni Egyetem impozáns főépületének Díszudvarán saját szervezeteiken keresztül bemutassák és népszerűsítsék kulturális tevékenységeiket, eredményeiket és programjaikat. Az egynapos fesztivál során hagyományőrző standjaiknál videófilmekkel, játékos feladatokkal, a saját hazájukra jellemző ételkóstoltatásokkal készültek a résztvevők. A fesztivál során kísérőprogramokat is szerveztünk, többek között rendhagyó egyetemi órákat, népviseletbemutatót, kézműves tevékenységeket. A fesztiválra ellátogatók életkora nagyon széles spektrumon mozgott: az óvodástól kezdve az általános iskolásokon és fiatal felnőtteken keresztül a nyugdíjasokig minden korosztály képviseltette magát. Ez a heterogén közönség kiváló színteret biztosított a többszintű, a generációk és a kultúrák közötti kapcsolatépítésre. Célunk, hogy a következő évben még több látogatót sikerüljön bevonzani az eseményre.

2018. október 09.

 

Műhelymunka Debrecenben

2018. október 2-án és 4-én került sor a projektben az 5. műhelymunkára, melynek ez alkalommal Debrecen adott otthont.

A műhelymunka két napján olyan fontos témák kerültek átbeszélésre és megvitatásra, amelyek a projekt előrehaladását biztosítják. Első lényeges pontként a vállalt jó gyakorlatok elkészültségi szintjét beszélték át a jelenlévők a szakmai vezető segítségével. Megbeszélték a vállalt és már elkészített jó gyakorlatok szakmai színvonalát, levonták a tanulságokat és tapasztalatokat, melyekkel a további szakmai munkát kívánták segíteni. Másik fontos pontja volt a műhelymunkának az elkészítendő roll-upok szakmai tartalmának és arculatának tisztázása is. A jelen lévő szakemberek megállapodtak azokban a sarkalatos pontokban, amelyek az eredményes roll-up készítési munkát elősegítik. A műhelymunka második napjának témája a 2018. október 3-án megvalósult hagyományőrző standok bemutatkozásának közös értékelése volt. Az egynapos fesztivál értékelés során a szakemberek megosztották a projektgazdával a saját tapasztalataikat, élményeiket, melyeket lejegyeztek. A tapasztalatok alapján fogunk tudni építkezni és fejlődni a következő évi fesztivál megrendezése során.

2018. október 08.

Békéscsabai tanulmányút

2018. szeptember 13-án magyarországi szakemberek részvételével megszervezésre került a projekt 3. hazai szakmai tanulmányútja, melynek úticélja Békéscsaba volt.

Az első úti cél a közel 7.500 lelket számláló békés megyei Vésztő település volt, ahol a résztvevők megismerhették Juhász Ilona könyvtárigazgató bemutatásában a Sinka István Művelődési Központ, Népfőiskola és Városi Könyvtár működését, tevékenységeit, céljait és közösségeit. Az intézményi látogatást követően a tanulmányút következő állomása Vésztő-Mágor Történelmi Emlékhely volt, mely idegenvezetéssel került megtekintésre. Ezt követően a résztvevők Békéscsabára utaztak, ahol a Csaba Gyöngye Kulturális Központtal ismerkedtek meg Szente Béla intézményi igazgatóúr vezetésével. Az intézményi látogatás után a Munkácsy Emlékházba tett sétát követően a Békés Megyei Népművészeti Egyesület megismerésére került sor. A bemutatást az egyesület elnöke, Pál Miklósné tartotta Kocsis Klára egyesületi tag közreműködésével. A bemutatót követően mézeskalács díszítéssel egybekötött kézműves foglalkozáson vehettek részt az érdeklődők, Kádár Manni vezetésével, aki szintén egyesületi tag, valamint hivatalos mézeskalácskészítő szakember. Az interaktív programot követően a szakmai tanulmányút résztvevői visszautaztak Debrecenbe.

2018. szeptember 15.

Kérdőíves kutatás a projekt keretében

A projekt során vállalkoztunk arra, hogy megvalósítunk egy kutatást, melynek eredményeiből összehasonlító elemzést készítünk.

A kutatás választott tématerülete a kulturális civil szervezetek és intézmények hálózati együttműködésének lehetőségei és tevékenységei a fiatalok helyben tartásában a hagyományőrzés, valamint az önkéntesség lehetőségei területén. A tématerület hazai és határon túli gyakorlatainak, lehetőségeinek, az igénybe vevők célcsoportja a kulturális és közösségi szolgáltatásokat igénybe vevők.

A projektgazda által javasolt kidolgozott kutatási tervre építve kérdőíves kutatást valósítunk meg min. 1000 fős mintán (magyarországi, ukrajnai, szlovákiai és romániai megkérdezettek). A kérdőív kitöltése személyes megkeresés útján történik, amelynek koordinátorai az egyes országokból bevont partnerek. Az összegyűjtött kérdőívekből SPSS adatbázis készül, melynek eredményeit kutatási zárójelentésben foglaljuk össze.

2018. szeptember 11.

Újabb Közösségfejlesztő érzékenyítő tréning indul 2018. szeptember 25.

Projektünk keretében újabb 4 alkalomból álló tréningsorozatot indítunk 15-29 év közötti fiatalok számára

 

A tréning célcsoportját olyan 15 és 29 év közötti fiatalok jelentik, akik a társadalom aktív tagjai és közösségformáló hajlandósággal bírnak. A tréning során mind a 4 alkalommal különböző témákkal foglalkoznak a résztvevők.

A kompetencia fejlesztő és szemléletformáló tréningek célja, hogy ösztönözze a fiatalok közéleti aktivitását, amely ifjúsági közösségekben, civil szervezetekben, hagyományőrző csoportokban való részvételben, ezekben történő önkéntességben nyilvánul meg. Továbbá járuljon hozzá a magyarországi és a határon túl élő magyar fiatalok közötti kapcsolat fejlesztéséhez, kulturális hagyományaink átörökítéséhez is.

A tréning alkalmai:

  1. 2018. szeptember 25. 10.00-16.00

  2. 2018. október 09. 10.00-16.00

  3. 2018. október 17. 10.00-16.00

  4. 2018. október 24. 10.00-16.00

A tréning alkalmak során a résztvevők a közösségfejlesztéssel, a kulturális hagyományok őrzésével, az önkéntességgel és a multikulturalizmussal fognak foglalkozni, melyek során különböző jó gyakorlatok mentén dolgozzák fel az adott témát.

2018. szeptember 07.

Tovább folytatódik a jó gyakorlatok gyűjtése

A projekt egyik fő céljaként jelöltük meg a nemzetközi tapasztalatok és jó gyakorlatok megismerését, kipróbálását és ajánlatok kidolgozását azok hazai alkalmazására

A projekt keretében minimum 20 jó gyakorlat megírását és összegyűjtését vállaltuk a közreműködő nemzetközi szakemberek együttműködésével. A tevékenységek korábbi eredményeként már születtek olyan jó gyakorlat bemutatások, amelyek alkalmasak a magyarországi viszonyokra történő átültetésre. Az első mérföldkövet követően számos olyan új esetleírást kaptunk a külföldi és hazai szakmai partnerektől, amelyek kiváló kulturális lehetőségeket rejtenek magukban. A jó gyakorlatok jegyzékét folyamatosan frissítjük honlapunkon, az eddig elkészült esetleírásokat a projekt eredményei között olvashatják az érdeklődők. Az elkészült jó gyakorlatokból ISBN számmal ellátott online kiadványt is készítünk, melyekben magyarul és angolul is olvashatók lesznek a Magyarországon és a partnerországokban lejegyzett esetek.

Szintén Veszprémben került sor a projekt negyedik műhelymunka alkalmára is 2018. július 23 - 24 között. A műhelymunka helyszínéül az Agóra Veszprém Városi Művelődési Központ szolgált. A műhelymunka központi témái a kulturális hagyományőrző standok kialakításához (szakmai programok, ötletek, kérdések, eszközigények, kivitelezés, marketingeszközök stb.) valamint a jó gyakorlatok gyűjtéséhez/írásához/közzétételéhez kapcsolódtak.

2018. szeptember 05.

Közeledik projektünk első mérföldköve

A KultúrÁsz Közhasznú Egyesület az EFOP-5.2.2-17-2017-00065. Egyetemes kultúra elnevezésű projektjének első mérföldköve augusztus 31-el zárul. Az irányító hatóság felé szeptember 15-éig kell elkészíteni a projekt első szakmai és pénzügyi beszámolóját.

Az első mérföldkő szakmai teljesítéséhez szükséges megállapodásokat megkötöttük a partnereinkkel: 6 külföldi (2 szervezet Ukrajnából, 3 szervezetet Romániából, 1 szervezetet Szlovákiából) és 1 hazai partnerszervezettel.

Ezen túl a szakmai tervben rögzítetteknek megfelelően haladtunk, a kötelező és önként vállalt tevékenységeinket, amelyeket az első félévre terveztünk folyamatosan végeztük:

  • A tanulmányozni kívánt terület nemzetközi együttműködés keretében történő megismeréséhez az együttműködő 4 ország (szlovák, román, ukrán, magyar) szakemberei szakirodalmi gyűjteményt állított össze, amely a projekt honlapján elérhető tettünk.

  • A nemzetközi hálózatépítés keretében a 100 tételes szervezeti adatbázis elkészült magyar és angol nyelven.

  • 10 db jó gyakorlat leírása megtörtént, lektorálásuk  és honlapon való közzétételük folyamatos.

  • A kompetencia fejlesztő és szemléletformáló tréning első csoportja 10 fővel, 4 alkalommal lezajlott.

  • Megvalósult 2 hazai tanulmányút Sárospatakon és Veszprémben, emellett 3 műhelymunka is lezajlott Debrecenben, Sárospatakon és Veszprémben.

  • Projektünkbe bekapcsolódó szakembereink 2 hazai konferencián, szakmai rendezvényen vettek részt és mutatták be jó gyakorlataikat, szervezeteiket.

 

A következő félévre vonatkozó tevékenységeket is elkezdtük előkészíteni. Ennek keretében a kérdőíves kutatás előkészítése kezdetét vette (kutatási terv összeállítása, a kérdőív kidolgozása, kérdőívek nyomtatása), a közös szakmai programok szervezése keretében megkezdtük a hagyományőrző standok kialakítását.

2018. augusztus 08.

Veszprémi tanulmányút és műhelymunka

2018. július 22-én került sor 13 hazai kulturális szakember részvételével a 2. hazai szakmai tanulmányútra Veszprémben. A szakmai tanulmányút során számos szakmai és kulturális programon vettek részt a szakemberek.

Első állomásaként az Agóra Veszprém Városi Művelődési Központ vezetője, Neveda Amália fogadta őket, aki részletesen bemutatta az intézmény működését, az intézmény kulturális jógyakorlatait, programjait, célcsoportjait, lezárt és éppen futó projektjeit, valamint a jövőre vonatkozó terveiket. A bemutatót követően intézményi körsétát tettek, majd a helyi néptánccsoport tagjai, táncházzal egybekötött néptáncbemutatóval kedveskedtek. Az Agórában tett látogatást követően a tanulmányút következő állomása a veszprémi vár látogatása volt, majd ezt követően a börtönmúzeumot és a Művészetek Házát tekintették meg a tanulmányút résztvevői. Az ebédet követően Pápára utaztak a résztvevők, ahol megtekintették a település nevezetességeit, főterét, valamint a helyi kastélyt és kulturális központot is. A nevezetességek megtekintése után a Pápai Népfőiskola meglátogatására került sor. Az intézményi bejárást követően szó esett a népfőiskola hagyományairól a térségben, valamint az intézményt érintő jövőbeli változásokról.

Szintén Veszprémben került sor a projekt negyedik műhelymunka alkalmára is 2018. július 23 - 24 között. A műhelymunka helyszínéül az Agóra Veszprém Városi Művelődési Központ szolgált. A műhelymunka központi témái a kulturális hagyományőrző standok kialakításához (szakmai programok, ötletek, kérdések, eszközigények, kivitelezés, marketingeszközök stb.) valamint a jó gyakorlatok gyűjtéséhez/írásához/közzétételéhez kapcsolódtak.

2018. július 31.

Tudományos Konferencia és Szakmai Találkozó Durkó Mátyás emlékére

A közművelődési és felnőttképzési szakma egyik legfőbb tudományos fórumaként is számon tartott Durkó Mátyás Emlékkonferencia főszervezője a Debreceni Egyetem BTK Nevelés- és Művelődéstudományi Intézete.

A konferencia társszervezésébe további szakmai szervezetek is bekapcsolódnak a sikeres megvalósítás érdekében és szakmai támogatottságáguk jeleként:

  • NMI Művelődési Intézet NKft.,

  • Magyar Tudományos Akadémia Pedagógiai Tudományos Bizottságának Andragógiai Albizottsága,

  • Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Akadémiai Bizottságának Nevelés-, Művelődéstudományi és Pszichológiai Albizottsága,

  • Művelődéstudományi és Andragógai Szakbizottság,

  • Debreceni Egyetem Nevelés- és Művelődéstudományi Doktori Program,

  • Életvonal Alapítvány

A kétévente megrendezésre kerülő konferencia célja a közművelődési és felnőttképzési szakma és annak szakmai képzéseinek erősítése. Idén a konferencia a Közösségek a művelődés és képzés világában központi témája köré szerveződik 19 szekciójával.

A Durkó konferencia keretében projektünkben közreműködő kollégáink is bemutatkoznak tudományos jellegű (pl. egy kutatás bemutatása) vagy gyakorlati jellegű előadásaikkal (szervezet bemutatók, saját vagy a gyűjtött jó gyakorlatok bemutatása stb.)

https://www.durkokonferencia.hu/

2018. június 20.

Együttműködési megállapodások

Az Egyetemes kultúra elnevezésű projekt megvalósításához 6 külföldi és 1 hazai partnerszervezettel való együttműködési megállapodás megkötésére került sor 2018. május 15-én.

A bevont szervezetek, intézmények komoly projekttapasztalati háttérrel, felnőttképzési, kutatási, nemzetközi hálózati együttműködési területen több éves, vagy akár évtizedes tapasztalattal rendelkeznek. A szervezetek kiválasztását és a velük való kapcsolatfelvétel folyamatát megkönnyítette korábbi közös együttműködéseink és az egyesületek tagjai közötti több évre visszanyúló szakmai kapcsolatok.

Az együttműködő külföldi partnerszervezetek közül 2 szervezet Ukrajnában, 3 szervezet Romániában, 1 szervezet pedig Szlovákiában működik:

  • Education of the Future (Ungvár, Ukrajna)

  • Pro Cultura Subcarpathica (Beregszász, Ukrajna)

  • Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (Kolozsvár, Románia)

  • Hargita Megyei Hagyományörzési Forrásközpont (Székelyudvarhely, Románia)

  • Téka Alapítvány (Szamosújvár, Románia)

  • Nagykapos és Vidéke Társulás (Nagykapos, Szlovákia)


A hazai együttműködő partnerszervezetünk az 1979 óta működő Magyar Népművelők Egyesülete (Magyarország, Sárospatak) szakmai érdekvédelmi szervezete.

2018. május 16.

Durkó Mátyás emlékkonferencián mutatkoztak be szakembereink

A Tudományos Konferencia és Szakmai Találkozó Durkó Mátyás emlékére konferencia immár 6. alkalommal került megrendezésre 2018. június 28-29-én Debrecenben.

A konferencián több mint 180 fő hazai és határon túli kulturális, felnőttképzési és művelődési szakember, kutató osztotta meg egymással legfrissebb kutatási eredményeit 19 szekcióban. Az emlékkonferencia központi témája idén a „Közösségek a művelődés és képzés világában”. A konferencia kiemelkedő programja volt a „Közösségi művelődés a Kárpát-medencében” című kerekasztal beszélgetés, ahol a szakma jövőjéről tartottak eszmecserét a meghívott résztvevők, köztük projektünk szakmai megvalósítói is, Széman E. Rózsa az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesülettől (Erdély, Románia) és Gabri Rudolf, Nagykapos és Vidéke Társulás (Felvidék, Szlovákia) elnöke.

Ezen túl a konferencián az Egyetemes kultúra elnevezésű projektünkben közreműködő szakembereink tudományos jellegű (pl. egy kutatás bemutatása) vagy gyakorlati jellegű előadásaikkal (szervezet bemutatók, saját vagy a gyűjtött jó gyakorlatok bemutatása stb.) is részt vettek.

A Forray R. Katalin által vezetett Képzés és művelődés határon túl III. szekció keretében négy előadást hallgathattunk meg projektünkbe bekapcsolódó szakembereink prezentálásában:

  • Fodor Emőke – Balla Imola: Mezőségi Fesztivál - hagyományőrzés az utolsó órában című bemutatóját,

  • Gabri Rudolf – Gabri Kornélia – Lakatos Denisza: A nagykaposi Magyar Közösségi Ház szerepe az ung-vidéki magyarság életében szervezeti bemutatóját és jó gyakorlatait,

  • Gabóda Éva: Az óvodai nevelés jelene és távlatai Kárpátalján (Ukrajnában) előadását,

  • Pete Nikoletta: Life Long Learning Week Szlovéniában című jó gyakorlat bemutatását

A Közösség – fejlesztés szekcióban további két jó gyakorlatot mutattak be szakembereink: Dr. Széman Emese Rózsa a Könyvturi | élőKönyvtár – egy életképes kezdeményezés (nem csak) fiataloknak címmel valamint Oszterman Dorottya a Közösség és fejlesztése Ongán címmel.

Kulturális színterek szekcióban Bordás István A kistelepülési kulturális alapellátás lehetséges modellje egy európai uniós projekt tapasztalatai alapján című előadásával mutatkozott be.

A plenáris poszterszekció keretében 3 szakmai megvalósítónk prezentálta poszterét közvetlen interakció során a témájuk iránt érdeklődők körében: Dr. Juhász Erika A közművelődési képzések történeti távlatból témát dolgozta fel, Kállay Gyula Zoltán Kulturális örökségmenedzsment kurzus a Debreceni Egyetemen címmel, Zelei-Pintér Magdolna pedig A bor közösségépítő szerepe címmel mutatta be jó gyakorlatát.

- Képek itt! -

2018. május 30.

HUCER2018 Konferencia

2018. május 24-25-én a Kodolányi János Főiskola székesfehérvári campusa adott otthont a HUCER2018 nemzetközi konferenciának, amelyet a Magyar Nevelés- és Oktatáskutatók Egyesülete (Hungarian Educational Research Association- HERA) immár hetedik alkalommal hívott életre.

A konferencián részt vettek az EFOP-5.2.2-17-2017-00065. Egyetemes kultúra elnevezésű projektünkben közreműködő szakemberek is, hogy megismertessék eddigi kutatási eredményeiket, jó gyakorlataikat, tapasztalataikat a határon túli magyarság körében végzett kulturális tevékenységeik, programjaik kapcsán.

A konferencia „Társadalmi innováció és közösségi tanulás” című szekció keretében két előadást hallgathattunk meg külföldi szakembereink előadásában:

Együttműködő partnerszervezetünk, a TÉKA Alapítvány tagja Fodor Emőke, a Mezőségi Szórványoktatási Projektjüket mutatta be.

Kató Mária Magdolna és Pap Tímea társelőadásban a Felnőttkori tanulás és művelődés a Kallós Zoltán Alapítványnál alkalmazott jó gyakorlatokat ismerhettük meg.

A bemutatott jó gyakorlatok és projektek mellett a projektben részt vevő hazai szakembereink is megosztották kutatási eredményeiket: Az egész életre kiterjesztett, élethosszig tartó tanulás a közművelődés tükrében címmel halhattunk előadást valamint a tudományos eredmények bemutatására szolgáló poszter műfajában két előadás is született: Dr. Herczegh Judit a trolling hatást vizsgálta az online közösségeknél, de bemutatkozott Egyesületünk elnöke is a Professzióépítés a közösségi művelődésben poszterével.

- Képek itt! -

2018. május 29.

Együttműködési megállapodások

Az Egyetemes kultúra elnevezésű projekt megvalósításához 6 külföldi és 1 hazai partnerszervezettel való együttműködési megállapodás megkötésére került sor 2018. május 15-én.

A bevont szervezetek, intézmények komoly projekttapasztalati háttérrel, felnőttképzési, kutatási, nemzetközi hálózati együttműködési területen több éves, vagy akár évtizedes tapasztalattal rendelkeznek. A szervezetek kiválasztását és a velük való kapcsolatfelvétel folyamatát megkönnyítette korábbi közös együttműködéseink és az egyesületek tagjai közötti több évre visszanyúló szakmai kapcsolatok.

Az együttműködő külföldi partnerszervezetek közül 2 szervezet Ukrajnában, 3 szervezet Romániában, 1 szervezet pedig Szlovákiában működik:

  • Education of the Future (Ungvár, Ukrajna)

  • Pro Cultura Subcarpathica (Beregszász, Ukrajna)

  • Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (Kolozsvár, Románia)

  • Hargita Megyei Hagyományörzési Forrásközpont (Székelyudvarhely, Románia)

  • Téka Alapítvány (Szamosújvár, Románia)

  • Nagykapos és Vidéke Társulás (Nagykapos, Szlovákia)


A hazai együttműködő partnerszervezetünk az 1979 óta működő Magyar Népművelők Egyesülete (Magyarország, Sárospatak) szakmai érdekvédelmi szervezete.

2018. május 16.

Lezárult a Közösségfejlesztő érzékenyítő tréning

Az EFOP-5.2.2-17-2017-00065. Egyetemes kultúra elnevezésű projekt keretében Közösségfejlesztő érzékenyítő tréninget valósítottunk meg 4 alkalommal.

A tréninggel célunk volt, hogy ösztönözzük a fiatalokat a közéleti aktivitásra és ezáltal vállaljanak szerepet az ifjúsági közösségekben, civil szervezetekben, hagyományőrző csoportokban. Kiemelt célunk volt, hogy a tréning hatására növekedjen köreikben az önkéntes feladatokat magukra vállalók aránya.

A tréning alkalmakat olyan kiváló szakemberek és tapasztalt trénerek vezették, mint Dr. Márkus Edina Ilona, a Debreceni Egyetem adjunktusa és Csatlósné Komáromi Katalin, a sárospataki A Művelődés Háza és Könyvtára igazgatója.

Az első két alkalommal külföldi szakembert is meghívtunk, akivel a tréning során elsajátított ismereteket, bemutatott jó gyakorlatokat a résztvevők közösen kipróbálták, ezáltal nemzetközi tapasztalataik is bővültek a közösségfejlesztés és kulturális hagyományok őrzése témákban.

A különböző témákat felölelő 4 tréningalkalmon 10 fő vett részt.

2018. május 03.

Újabb Közösségfejlesztő érzékenyítő tréning alkalmak

Az EFOP-5.2.2-17-2017-00065. Egyetemes kultúra elnevezésű projekt keretében indult Közösségfejlesztő érzékenyítő tréning következő két alkalma valósult meg.

A 15-29 év közötti hazai fiatalok számára szóló tréningsorozat témái ezalkalommal a kulturális hagyományok őrzése és az önkéntesség volt:

2018. április 11. 10:00 – 16:00 Kulturális hagyományok őrzése

2018. április 18. 10:00 – 16:00 Önkéntesség

A tréning résztvevői a Kulturális hagyományok őrzése témakörben előadás keretében megismerkedtek a témakör alapfogalmaival, az alapismeretekkel, amelyet meghívott külföldi előadó színesítette erdélyi jó gyakorlatok bemutatásán keresztül. A tréning második felében gyakorlati feladatokon keresztül ismerkedtek a fiatalok a kulturális hagyományokkal, különböző országok ünnepeivel, majd a tréning végén kvízjátékkal tesztelték kulturális hagyományokkal kapcsolatos ismereteiket. Az Önkéntesség témakörének körüljárása során pedig az önkéntesség fogalmával és jogi kérdéseivel, az önkéntesség szerepével, motivációs tényezőkkel és az önkéntesség típusaival ismerkedtek meg a résztvevők.

2018. április 19.

Műhelymunka Sárospatakon

Sikeresen zárult az EFOP-5.2.2-17-2017-00065. Egyetemes kultúra elnevezésű projekt kétnapos műhely alkalma Sárospatakon.

A 2018. április 5-6-án megvalósult műhelymunkán lehetőség nyílt az újonnan érkező szervezetek és szakembereik bemutatkozására.

A műhelymunka első napján a projekt lényeges elemeinek, tevékenységeinek rövid összefoglalását követően az addig elért eredményekről tájékoztattuk a megjelenteket. A bibliográfiai és szervezeti adatbázisra tett fejlesztési javaslatokról való szakmai eszmecserét követően pedig a jó gyakorlatok tapasztalatainak szélesebb körű megismertetésére szolgáló tudományos és szakmai konferenciákat bemutatására került sor:

A konferenciák ismertetését követően részletesen szó esett a konferenciákra történő jelentkezési és előadási lehetőségéről, azok feltételeiről.

A műhelymunka második napján a jó gyakorlatok feltárásának, gyűjtésének kérdéskörével foglalkoztunk. A projekt szakmai vezetője bemutatta az esetleírások egységes szerkezetbe foglalt szempontsort, amely segítségével jól értelmezhetőek és bemutathatóak a feltárt gyakorlatok. A partnerszerevezettekkel közösen értékeltük és kiegészítéseiket, fejlesztési javaslataikat beépítettük.

- Képek itt! -

2018. április 12.

Szakmai tanulmányút Sárospatakon

Az EFOP-5.2.2-17-2017-00065. Egyetemes kultúra elnevezésű projekt keretében első alkalommal vettek részt szakmai tanulmányúton a projekt együttműködő partnerei, szakemberei Sárospatakon.

A nemzetközi együttműködés által létrejövő tudástranszfert szolgáló tanulmányút A Művelődés Háza és Könyvtára intézményi jó gyakorlatainak megismerésével és az intézmény bejárásával kezdődött. Ezt követően Sárospataki Református Kollégium és Múzeum meglátogatására majd Sárospatak híres kulturális és történelmi értékének, a Rákóczi Várnak a megtekintése került sor. A kulturális programot követően a nagykaposi Magyar Közösségi Ház működésének, jógyakorlatainak és projektjeinek bemutatása következett. A tanulmányi út estéjén vacsora keretében a résztvevők megismerkedhettek Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék kultúrtáj értékeivel. A vacsorát követően a Bodrog Néptáncegyüttes közreműködésével táncház keretében ismerkedtek a résztvevők a helyi és moldvai tánchagyományokkal.

- Képek itt! -

2018. április 12.

Projektindító megbeszélés

Az EFOP-5.2.2-17-2017-00065. Egyetemes kultúra elnevezésű projekt keretében Egyesületünk minden hónap első keddjén projektkoordinációs megbeszélést tart a projekt sikeres és zavartalan megvalósításához.

Az első ilyen projektkoordinációs megbeszélésre 2018. március 6-án került sor, amelynek egyik fő célja a teljes tevékenységterv áttekintése volt annak érdekében, hogy a projektteam minden résztvevője számára világos és egyértelműek legyenek a projektvállalások.

Ezt követően az időszerű feladatok megbeszélésére, azok felelőseinek és a határidők kijelölésére került sor. A projektesemények közül kiemelt témaként jelentek meg a még márciusban induló tevékenységek: az első debreceni műhelymunka illetve a Közösségfejlesztő érzékenyítő tréning azok szakmai és operatív feladatainak megvitatásával együtt. Emellett olyan közelgő események előkészítése is a projektteam fókuszába került, mint az áprilisra tervezett sárospataki műhelymunka és tanulmányúthoz kapcsolódó feladatok, a bibliográfiai és szervezeti adatbázisgyűjtéshez kapcsolódó táblázatok vagy a jó gyakorlatok gyűjtéséhez szükséges egységes szerkezeti kialakítások.

2018. március 22.

Egyetemes Kultúra - Projektindítás

A KultúrÁsz Közhasznú Egyesület EFOP-5.2.2-17-2017-00065. számú Egyetemes kultúra elnevezésű projektjének megvalósítása 2018. március 1-ével indult.

A projekt megvalósításának fő célja együttműködő szakmai partnerek közreműködésével a kulturális szakterületen olyan módszerek, eljárások és jó gyakorlatok feltárása, tanulmányozása és rendszerezése, amelyek hozzájárulnak a nemzettudat megtartásához, fejlesztik a helyi identitást, közösséget építenek, segítik az önkéntesség elterjedését, a hagyományok átörökítését és a fiatalok szülőföldön maradását. A projektidőszak alatt kiemelt feladat a Kárpát-medencei magyarság hagyományőrző, önkéntes alapon szerveződő kulturális gyakorlatának megismerése, jó gyakorlatok adaptációja a hazai viszonyok között, az együttműködő partnerek egymástól való kölcsönös tanulási elvének szem előtt tartásával.

A projekt megvalósítására 49.726.748 Ft vissza nem térítendő támogatás áll rendelkezésre.

2018. március 21.

bottom of page